Nem titkolom el Kegyelmedet és Igazságodat

Előszó

2002. november 4-én hallottam utoljára közvetlenül kis Közösségünkben Dr. Mézes Zsigmond atyánkfia bizonyságtételét, akinek a szolgálata után azt mondtam: „Zsiga bátyám, úgy szóltál hozzánk, mint aki a Hattyúdalát mondta el!" S valóban az is volt. Még halála előtt 10 nappal beszéltem vele telefonon és megállapodtunk a találkozás időpontjában. Amikor azonban ezen a pontosított időben megjelentem, már csak a felesége, Anna asszony nyithatott ajtót. A földi élet ideje lejárt, a homokóra utolsó porszeme is elhagyta a törékeny cserépedényt. Megrendülten vettem tudomásul: megint elkéstem a látogatással, az utolsó kézfogással és öleléssel. Ő azonban tudta a titkot és hirdette: „Az igaznak pedig halála idején is reménysége van" (Péld 14,32/ b). A bizonyosságnak ez a közös nevezője ad számunkra vigasztalást, amiért is egyek vagyunk ennek elfogadásával mindazokkal, „Akik Krisztusban elaludtak". Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy Dr. Mézes Zsigmond szolgatársunk igehirdetései és szolgálatai elé a bevezető sorokat írjam. Az 1970-es években került sor első találkozásunkra. Ez úgy kezdődött, hogy a Kenyában szolgáló Dr. Pungur József lelkésznek és családjának sok gyógyszerre volt szükségük, hogy misszionáriusként másokon is tudj segíteni, de ezekben az években nem merték az orvosok ezek receptre felírását vállalni. Zsiga bátyám felvállalta ezt a gondomat, s több nagy dobozt megtöltött az a gyógyszer mennyiség, amit aztán az ő felírása alapján apránként küldtem ki a lelkész családnak. Majd családommal és gyerekeimmel együtt is megtapasztaltuk szeretetének kiáradását irányunkban. így volt orvosunk is és barátunk is Zsiga bátyánk. Beszélgetéseink során került szóba a későbbiek folyamán, hogy a Budapest, Csaba utcában van egy prédikáló állomásunk, ahol Református Levelezős lelkészek jönnek össze havi alkalmaikon (1979 óta), ahol és amelyen lelkileg töltekezünk az ország minden részében végzendő szolgálatainkhoz. Vissza