Előszó
A családon kívüli nevelkedés egyik színtere a nevelőotthon, amásik a nevelőszülői család. E gondozási forma, ha eltérő arányban is, de minden országban megtalálható a nevelőotthonok mellett. Van,...
Tovább Előszó
A családon kívüli nevelkedés egyik színtere a nevelőotthon, amásik a nevelőszülői család. E gondozási forma, ha eltérő arányban is, de minden országban megtalálható a nevelőotthonok mellett. Van, ahol a gyerekek kisebb része él a vér szerinti család helyett egy számára eredetileg idegen család tagjaként, máshol ezt ismerik el szinte kizárólagos elhelyezési formának. Országonként és korszakonként eltérőek azok az elméleti és gyarkolati megfontolások, amelyek a nevelőotthoni és/vagy nevelőszülői hálózat fejlesztéséhez vagy éppen visszafejlesztéséhez vezettek, vezetnek. Általános jelenség volt azonban, hogy a második világháború befejezése után az intézményi elhelyezés felé fordutl a figyelem, és csak a hatvanas évek eleje hozott ebben változást. A nevelőotthonokat pszichológiai, pedagógiai és gazdasági oldalról egyaránt érték kritikák. A gyermekvédelem irányítói, szervezői a megoldás egyik útját - elsősorban Nyugat-Európában - a gondozásra, nevelésre válllakozó családok bevonásában látták. Az országok többségében a család vagy legalábbis az egyik családtag e tevékenységét főfoglalkozásként, fizetésért végzi. Ennek megfelelően szinte mindeütt intézményesített formában foglalkoznak a nevelőszülőkkel: kiválasztásukkal, képzésükkel, szakmai támogatásukkal. A hetvenes évektől kezdett kialakulni az európai országok egy részében az a gyakorlat, hogy súlyos problémákkal, beilleszkedési, magatartási zavarokkal küzdő gyermekeket is kihelyeztek nevelőszülőkhöz. Ennek egyik feltétele a szociálsi szolgálatok aktv, támogatósegítő részvétele volt.
Vissza