Vallomások a gimnáziumról

Előszó

Az evangélikus nagytemplom ünnepi harangzúgása betölti a templom és az iskola közötti teret. Szikrázó napsütés, derűs égbolt. 1996. augusztus 17-én - a gimnázium alapításának 190. évfordulóján - közel ezer Kossuth-öregdiák vonul boldogan, komolyan a templomba. Ünnepelnek. Emlékeznek. Az iskola ünnepli azt a csaknem két évszázadot, amelynek során sok-sok ezer diákot nevelt fel az életre, a diákok pedig az itt eltöltött - bizony 60, 50, 40, vagy 30 éve elmúlt - szép diákévekre emlékeznek.
Itt van közöttünk a - tudomásunk szerint - legidősebb öregdiák barátunk: dr. Kubassy Tamás, aki nyolcvanon felüli, és itt vannak még az alig 50 évesek is. Bár egyesek már nehezen mozognak, és jóllehet sokuk haján csillan a dér, most ezen a napon mégis fiatalok: a találkozás öröme és a változatlan iskola hangulata, szellemisége megfiatalította őket.
Ezer Kossuth-öregdiák. A világ minden tájáról. Hiszen a magyar történelem háborús és politikai szélviharai sokakat elrepítettek ebből a hazából. Most mégis itt vannak, újra együtt. A tengerentúlról: Amerikából Ausztráliából, és az öreg Európa számos országából.
S előttük a gimnázium ünnepi zászlója, amit a mai Kossuth-diákok visznek. Ez a zászló is ünnepel: 1936-ban, tehát 60 éve avatta jel és adományozta az iskolának Geduly Henrik evangélikus püspök. A nehéz évek idején az egyház őrizte meg. Most újra a gimnázium szimbóluma a Luther-rózsával és Kossuth Lajos arcképével.
Amikor a harangok zúgása véget ér, a templomban kezdődik az áhítat. Ünnepélyes, emlékező csend. Majd a lélekből énekelt Himnusz. Meghatott hangú igazgatói köszöntő. A nagy nap és az elmúlt évek emlékére az öregdiákok szalagot kötnek a zászlóra. Vissza