Színtan

Előszó

Már a legősibb kultúrák embere mint reményeinek beváltóját és rettegéseinek, félelmeinek elűzőjét hódolattal és imádattal vette körül a kelő napot, a fénylő tűzgolyót, mely az életét, a fényt és a színt hozta minden reggel a világnak. Hajnal hasadtával eltűntek a szürke árnyak, s fény és színözön öntötte el a világot. Nappal a tárgyak nem titkolóztak többé, színeik révén színt vallottak. Az alma felfedte magáról érett-e vagy éretlen, a dombvonulatok, hogy melyikük a közelebbi, s melyikük van távol.
Színek nélkül az ember világról való ismeretei sokkal szegényesebbek, világban való tájékozódása sokkal nehezebb lenne. Sokkal nagyobb szerepe van a színnek az egyén és a társadalmak életében, mint azt felületesen gondolnánk.
A körülöttünk levő világ "csodákkal" van tele. A csodák egyike az a különös jelenség, hogy a körülöttünk mozgó elektromágneses hullámok egy részét mint színélményt fogjuk fel. A szín az embert már a legrégibb időktől kezdve foglalkoztatta. Nemcsak konstatálta jelenlétét, hanem szerette vagy gyűlölte. A szín minden embert elkísér születésétől a sírjáig, nemcsak általa ismerheti meg a világot, hanem általa érzi megtárgyiasulva érzelmeit. Színnel fejezi ki véleményét a világról, színnel tűzi mellére politikai állásfoglalását, színt mond, ha megítéli embertársait, vagy körülírja gondolatait. Szín nélkül nem lenne festőművészet, de a többi művészetek is sokkal szegényebbek lennének. Vissza