A gyermek

Előszó

Egy soha meg nem szűnő, egy örökéletű királyság polgárairól akarok szólni: a gyermekről. A legszebb királyság a legbájosabb, legkedvesebb polgárokkal, a gyermekekkel és a leghatalmasabb is, mert széles e földön terül el. Határait meg nem bontja, fel nem darabolja se hegy, se folyó, se tenger, el nem választja nyelvi, származási vagy vallási különbség: a gyermekek országa az egész világ! S míg az embert embertársától a sokféle nézet, vallási és nyelvbeli különféleség, politikai törekvés, hatalmi kérdés elkülöníti, addig a gyermekek országát nincs, ami elválassza. Az ember-országok egymás ellen robbannak, tűzzel és vassal pusztítják egymást, rettenetes háborúk zivatarával dúlják fel egymás földjét, a gyermekek ezt nem teszik. Az ő harcaik a játék téren folynak le, a játék mosolygó fegyvereivel, a szeretet s kacagó lelkek tiszta derűjével.
Nincs szebb, bájosabb és kedvesebb, mint az az ország, mely sugarát a gyermek-lelkek örök vidámságától, szerető szívük melegétől kapja. Valamennyien ismerjük e boldog ország polgárait, mert hiszen ott vannak mindenütt, kunyhókban, palotákban, kis faluk s nagy városok utcáin egyaránt. És boldog az a hely, ahol ők vannak, sivár, kietlen, örömnélküli, ahol nincsenek. Gond elszáll, fáradt lélek erőre kap, ha szemébe nézünk gyermekeinknek és két ölelő gyermekkar, gyönge, vézna, hány kimerült férfi izmot, hány elfáradt férfi lelket tett már erőssé. Ugy érezzük, hogy nélkülök, hogy gyermek nélkül üres lenne a föld, céltalan az élet és örömtelen a világ. És ez igaz is, hiszen az élet hatalmas folyamának szakadatlanságát ők biztosítják. Ha mink nem leszünk, ők már lesznek, hogy tovább adják nevünket, emlékünket és felvegyék a munkaszerszámot, mely kezünkből fáradtan hullott ki; hogy folytassák a munkát, melyet már nekünk a természet törvényei szerint félbe kellett szakítanunk örökre. Vissza