Az úttörőmozgalom történetének kutatási módszerei

Előszó

Ismert mondás: „Aki nem ismeri a történelmet, az olyan, mint az az ember, aki elvesztette emlékezőtehetségét." Váci Mihály: „Hogyan akar az ismeretlen jövőben tájékozódni az, aki nem tudja, merről vezetnek oda az utak? Merre akarsz menni, ha nem tudod, honnan jössz? Mihez akarsz hű lenni, a jövőben, ha megtagadod annak múltját? Hogy a jövőben hihess, annak bizonyságát múltjában kell megtalálnod."
Tizenöt évvel ezelőtt, egy országos konferencia előadói beszédében hallottam ezeket a szavakat. Nagyon elgondolkodtattak, s azóta sem felejtettem el őket. Mindkettő nagyon igaz, mindkettő vonatkozik ránk is, akik a magyar úttörőmozgalom munkásai vagyunk. Valóban igaz, hogy az a kisdobos- vagy úttörő vezető, aki nem ismeri közössége, csapata s a nagy közösség: a Szövetség múltját, az a sötétben tapogatódzik. Az ilyen vezetőket akkor éri nagy meglepetés, amikor több hónapos, esetleg éves munkával kitalálnak valamit, „feltalálónak" érzik magukat, pedig ha ismerték volna múltunkat, akkor csak a múlt tapasztalatait kellett volna néhány órás munkával a kor, a helység igényeihez igazítani.
A sötétben keresgélést meg lehet szüntetni. Nem a villany felkapcsolásával, hanem úttörőmúltunk felkutatásával, tényeink elemzésiével, feldolgozásával, megismertetésével, tanulságainak leszűrésével. Folyamatos munkával össze kell gyűjteni múltunk történeti forrásait, tárgyi emlékeit, és közreadni azokat, amelyek napjainkban is értéket jelentenek. Vissza