Komárom ostroma 1849-ben

Előszó

Komárom városának évezredes történelme véres ostromok és csaták színhelye volt. A történelem kutatói a várról mint bevehetetlen erősségről emlékeznek meg. Nevezték a Duna Gibraltárjának is, mivel a két oldalról vízzel védett vár a híres tengeri erődhöz hasonlóan szinte bevehetetlen volt. Ezt szimbolizálja a Kőszűz is, a vár északnyugati bástyáján álló szobor, mely védangyalként kiáltja az ellenség felé: "Nec arte, nec marte!" (Sem csellel, sem erővel!). Baróti Szabó Dávid, a komáromi gimnázium volt tanára, a felvilágosodás nagy költője, maga is megénekelte a Kőszűzet, A komáromi földindulásról című epikus költeményében:
„Cintia fellobban, s az epével, haraggal alig bír.
Szívét legfőképpen az emészti: hogy annyi hadával
Mindég szembeszökött diadalmaskodva Komárom:
Sőt kőből egy leányka-személyt a fokra kimetszett..."
A komáromi vár tucatnyi ostromot állt ki az elmúlt évszázadok alatt. Falai dacoltak tatárral, törökkel, némettel. Takáts Sándor, a város krónikása írja A komáromi daliák a XVI. században című művében: „Komárom mindétig kis város volt, s ma is az, csak a múltja nagy. Sokat, mondhatatlanul sokat szenvedett a város népe, de talán éppen a létért való folytonos küzdelme és a szakadatlan szenvedés acélozta meg a szíveket és a lelkeket".
A legendás múlt évszázadaiból csillagként ragyog fel Komárom történelmének égboltján az 1848/49-es szabadságharc. 1849-ben hét hónapon keresztül állta a vár az osztrák és orosz seregek rohamait. A komáromi vár azóta fogalom és egy nemzet reménysége. Dal, induló őrzi e korszak dicsőségét: „Híres Komárom nincs bevéve, Klapka György a fővezére..."
E gondolatokkal hívom magammal az Olvasót, kísérjen végig a véres harcokon, legendás győzelmeken, gyászos bukásokon. Szolgáljon tanulságul a mának és a holnapnak, és az utánunk jövő nemzedéknek. Legyen ez tisztelgés a régmúlt korok harcosai előtt, kik emberi és hazafiúi magatartásukkal dicsőséget szereztek Komárom városának. Vissza