Magyar Kultúra 1913. május 5.

Előszó

Részlet:
"Még néhány hét s a kath. Magyarország tekintete délfelé fordul, a szép olasz égnek távol kéklő messzeségébe. Szinte előre látjuk innen hazulról is, mint veti sugarát a nagy Halász sírján lobogó örökmécsesek fénye a sírt meghatottan körülálló magyar zarándokokra, akik a magyar társadalom minden rétegéből százával keltek útra az örök városba, világraszóló jubileum ünneplésére. Mintha a távolból is fülünkbe csengenének régi bús énekeik, amint borongva szállnak-zokognak a földalatti katakombák szentelt folyosóin; azokon a folyosókon, ahol háromszáz éven keresztül tengette ; életét az egyháznak gyönge palántája, de ahonnét ezerhatszáz évvel ezelőtt kitört és elárasztotta a világot a Keresztrefeszített tanainak háromszáz éven át üldözött, elnyomott, elfojtott világossága.
A kereszténység szabadságának megszületését ünnepeljük. Azt a nevezetes eseményt, mikor a 313. esztendőben Nagy Konstantin császár a milanói ediktummal lehetővé tette, hogy az addig üldözött, a föld mélyébe szorított keresztény egyház az ellenség minden ármányán diadalmaskodva, kijöjjön a napfényre, bemenjen a városokba, falvakba, völgyekbe, hegytetőkre, bevonuljon a bazilikákba, dómokba, kathedrálisokba és mindenütt kigyújtsa a hívők millióinak szívében a krisztusi hit világosságának éltető melegét.
A Konstantin-féle ediktum évfordulója jó alkalom erre az ünnepségre, de ez a világörvendezés tulajdonképen nem Nagy Konstantinnak szól, sem az ő ediktumának, hanem a mindig üldözött és mindig diadalmas kath. egyháznak..."

Vissza