Az aranykor Tolna megyében

Fülszöveg

... „Ameddig egy letűnt korszak szereplőinek neve csak fejfákra vésett betű, vagy többnyire már az sem, ameddig a hideg szobrokból nem elevenednek emberekké az arra legméltóbbak, ne csodálkozzunk azon, ha nem tiszteli az ifjúság (s persze nemcsak az!) az elődöket. Akit nem ismer, azt nem is tisztelheti. Amíg csupán Széchenyi és Kossuth a tananyaga, nem a saját megyéjében és lakóhelyén élt elődök, addig nincsenek fogódzói amiért számára más legyen szülőhelye, mint a világ bármely pontja. Amíg elhitetik vele, hogy a szűkebb haza megismerése és szeretete nem más mint provincializmus, addig meg sem kísérli a nagy elődök életútjának megismerését S ha így. van, akkor akár idegen is lehetne." Dr. Töttős Gábor „Perczel Mór emlékjegyzetei" közreadója immár közel tíz esztendeje írja „Rejtett értékeink" sorozatát. E fenti sorokkal a megye ifjúságához fordult, hogy fedezze fel a szülőföldjén is a nagy elődöket, akik követendő példát, életében mintát adhatnak a számára. S mi lehetne egy tanár-helytörténész számára a legnagyobb feladat, ha nem az, hogy az ifjakat értő kalauzolással vezesse, az elmúlt korokat, s a korok emberét megmutatva. Nagy romantikus költőnk Vörösmarty Mihály tanítványait, a Perczel-fiúkat - Mórt, Miklóst, Sándort - az Árpádok, Rákócziak, Zrínyiek örököseként igaz hazafiakká nevelte, arról is gondoskodott, hogy szigetvári kirándulással vésse be emlékezetükbe, a hősök lába nyomán járnak. Perczel Mór kora egyik legműveltebb egyénisége volt. Élete és emlékiratai is példázzák Arisztotelész sorait. „A műveltség jósorsban ékesség, balsorsban menedék.." A szabadságharc utáni emigrációjában Victor Hugó tisztelte meg barátságával. „Belső emigrációját", életének utolsó 1870-től kezdődő szakaszát is az olvasás és az írás töltötte ki. Ő az egyetlen, aki a nagy Tolna megyei 48-as nemzedékből emlékiratokat írt. Miért ragadott tollat a hetedik évtizedében járó tábornok? Egy levelében így indokolta: „Leghőbb tiszteletem, honfi és bajtársi szeretetem mindazoknak, kik régiekből a dicsőkből még élnek; áldásom az új ivadékra, az elhunytak utódaira, gyermekeire!" Amint ezt a lakonikus anyakönyvi bejegyzés tanúsítja idén száz esztendeje, hogy „bonyhádi Perczel Mór 1848/49. évi honvédtábornok 87 évesen agyszélhűdésben május 23-án délután 6 órakor elhunyt." Vissza