A hetvenötéves transzformátor

Előszó

Napjainkban, az atomkorszak hajnalán keveset hallunk a transzformátorról. A bevezetését követő heves elsőbbségi viták, szabadalmi perek régen elültek, a „villamos fény osztásának" problémája, mely egykor a vezető elméket foglalkoztatta, megszűnt szenzáció lenni.
Sokan hajlamosak arra, hogy a transzformátort az atomenergia bevezetésével mint idejétmúlt, kiszolgált szerkezetet az emberiség szellemi régiségtárába dobják. Pedig jelentősége elismert: új korszakot jelentett abban az időben, amikor a gyárak szerszámgépeit gőzgéppel hajtották, transzmisszió erdőkön keresztül. Megteremtette a villamos energiaátvitel lehetőségét. Nem kellett többé a gőzgépek köre csoportosítani a munkagépeket, és elmaradhattak a rossz hatásfokú transzmissziók. Segítségével megoldották a távolsági erőátvitel problémáit, nagy teljesítményű erőműveket építettek világszerte ott, ahol a természeti energiaforrás közvetlenül rendelkezésre állt, és ezt az energiát nagy feszültségre transzformálva szállíthatták nagy távolságokra fekvő fogyasztókhoz, ahol azután, közvetlenül a felhasználás helyén, a kívánt értékű kisebb feszültségre esetleg több lépcsőben letranszformálták.
Üzembiztonságával és a villamos gépek terén utolérhetetlenül jó hatásfokával a modern transzformátor évtizedekig működik meghibásodás nélkül, érthető tehát, hogy nem is érdemes róla beszélni. Ott van a helyén, és olyan megbízhatósággal szolgáltatja az energiát, mint lakásunkban a fali konnektor, amely éppen belőle táplálkozik. Erőművekben, alállomásokon az épületen kívül szerényen áll a szabad ég alatt, szinte tudomást sem kell venni róla, automatikusan tudja saját feszültségét szabályozni, létrehozza a távolsági áthidaláshoz szükséges 100000 volton felüli feszültségeket. Zárlatok esetén automatikusan csökkenti a rövidzárlati áramot, minden villamos forgógépnél jobban bírja a túlterheléseket - egyszóval nincs vele különösebb gond.
Ennek ellenére a transzformátor jelentőségéből még ma, az atomkorszak kezdetén sem veszített, fontosságát megtartotta. Az atomenergia, széleskörű hasznosítása esetén, a tudomány mai állása szerint ugyancsak villamos energia formájában fog a fogyasztóhoz kerülni. Az atomerőmű energiájának korszerűbb, más rendszer szerint történő elosztására megoldás egyelőre nincs. A reaktorokban fejlesztett energiát hőenergia formájában nyerik, amelyet a szokásos módon villamos energiává átalakítva, a távvezetékek és elosztó vezetékek segítségével, mondhatjuk, hogy „konvencionális" módon juttatnak el a fogyasztókhoz. A villamos energiaátvitel alapja pedig a csöndesen, üzembiztosan, feltűnés nélkül működő transzformátor.
Kétségtelen, hogy a transzformátort nem lehet egy ember találmányának minősíteni, hiszen Faraday-től kezdve napjainkig a tudósok és elektrotechnikusok egész sora dolgozott annak tökéletesítésen. Mindazonáltal a három neves magyar feltaláló, Zipernowsky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó Titusz nevéhez fűződik az a korszakalkotó munka, melynek eredményeképpen tisztázták azokat a félreértéseket, amelyek a transzformátor tekintetében gyakran félrevezették a megoldást keresőket. Kiválasztva azt, ami elődeik eredményeiből helyes volt, 75 évvel ezelőtt megalkották a mai értelemben vett transzformátort és elképzelésüket iparilag is meg tudták valósítani.
Jelen tanulmány célja, hogy a transzformátor kifejlesztését ismertesse a magyar feltalálók megjelenéséig, majd rámutasson arra a szerepre, melyet az előző eredmények szintetizálásában és a tökéletes megoldás kiválasztásában vállaltak, végül pedig, hogy bemutassa a hazai transzformátorgyártás helyzetét a huszadik században, egészen napjainkig. Vissza