Világtörténet 16.

Előszó

Azon időszak, melyet e jelen kötet magában foglal, rövid, de gazdag, fontos, tanulságos, megható jelenetekben, ezek nehánya réme volt azon kornak s évezredekig fönnmarad az emberiség emlékezetében.
Az 1789-dik év azon reménységének hajnala, hogy fölvirrad az általános boldogság aranykorszaka, mihelyt Francziaországnak szabadszellemű alkotmánya lesz, csakhamar pusztító förgeteggé lett. 1791. szeptember 3-án befejezték s elfogadták ugyan az alkotmányt, ez azonban a királynak csak megtisztelő látszatot, nem pedig tényleges hatalmat biztosított, megkötötte kezeit, nem valósíthatta meg a jót, mely után törekedett. Meg akarta szüntetni az eddigi rendet s az embereket a Rousseau által álmodott boldog ősállapotba akarta visszavezetni "hol sem közember, sem nemes, sem munkás, sem munkaadó, sem zsidó, sem keresztény, sem istentelen, sem elüljáró, sem alattvaló, hol semmiféle hatalomtól sem függ, és ha másokkal szövetséget köt, jogával él mint szabad ember. "1) Az ősember, ahogy őt Rousseau álmodta, sohasem létezett. Sokkal helyesebben jegyzi meg az angol Baco: "Ubi homines sunt, modi sunt." Az azon korabeli franczia az emberiség minden baját onnan származtatja, hogy az ősember hazugság, csalás, hatalom által elkorcsult, rabszolgává sülyedt s hazájában úgy akarja az ősemberiséget helyreállítani, hogy Francziaországban ne legyenek bretonok, normannok, vendéiek, ne legyenek flandriaiak, auvergnaták, elszásziak, burgundiak, provencialiak, stb., hanem csak francziák, ne legyenek nemesek, polgárok, jobbágyok, hanem csak szabad emberek, hogy minden vallásfelekezetet türni kell, hogy minden franczia minden méltóságot s hivatalt elnyerhessen..." Vissza