A legkedvesebb vadásztársam emlékezete (dedikált példány)

Előszó

A kegyes sors azzal jutalmazott, hogy kedvenc időtöltésemben, mondhatni szenvedélyemben, a vadászatban, feleségemben, Dr. Tornai Évában azonos érdekeltségű és tehetségü társra találtam, akivel együtt jártuk az erdőt, osztozkodtunk a vadászat nehézségeiben és örömeiben, itthon és külföldön. Egyenértékű vadásztársammá vált, kivívta a vadásztársak elismerését, akik később már azt is vitatták, melyikünk a jobb vadász, melyikünk lő jobban. Ugyanakkor társam volt a családi életvitelben, feladatok elvégzésében, a gyermeknevelés gondjaiban, a napi élet nehézségeinek és örömeinek elviselésében.
Mielőtt megismerkedtünk, illetve összeházasodtunk, Éva még erdőben sem volt, az állatokról annyit tudott, hogy az őzbakból nem lesz szarvasbika, mire megnő - de a vadászat egyáltalán nem érdekelte. Csak szakmai feladataival törődött, pedagógus-pszichológusi végzettséggel, az iskolaegészségügy kérdéseivel birkózott és ebben olyan eredményeket ért el számos előadás, közlés, könyvírás útján, hogy a cigány-gyermekek oktatási feladatainak megoldására készített kísérleti tantermének felépítéséhez az akkori kormányzattól többmilliós támogatást kapott.
Munkáján kívül csak irodalommal, kultúrtörténettel, képzőművészettel foglalkozott, elmélyült irodalmi tanulmányok útján.
A továbbiakban azt az utat szeretném felvázolni, hogy egy ilyen városi kultúrlényből hogyan lett mellettem szenvedélyes, elismerten szakképzett vadász, vadászataim egyenértékű társa, végül könyveim társszerzője. Vissza