A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Előszó
A Drága anya című könyvem megjelenése után kedves, baráti hangú levelek százait kaptam olyan olvasóktól, akik kérték, sőt néha követelték a folytatást, méghozzá imádott apukájuk részére. Bár...
Tovább
Előszó
A Drága anya című könyvem megjelenése után kedves, baráti hangú levelek százait kaptam olyan olvasóktól, akik kérték, sőt néha követelték a folytatást, méghozzá imádott apukájuk részére. Bár olvasóim apjuk iránt táplált erőteljes érzelmei meghatottak, mégis őszintén be kell vallanom, hogy én e felfokozott várakozástól egy kissé megijedtem. Óriási kihívást jelentett számomra e feladat, mert nem igazán tudtam, hogyan kellene ezt megírni. Csak abban voltam biztos, hogy egészen más fajta könyvet kellene írni, mint az anyáknak.
Végül több mint három évembe telt, de most boldogan jelenthetem: végre sikerült szavakba öntenem, amit már hosszú ideje szerettem volna elmondani édesapámnak. Erre a kis könyvemre különösen büszke vagyok. Azt hiszem, apu szeretni fogja, és remélem, hogy az olvasóknak is tetszeni fog.
Vissza
Fülszöveg
Szinte lehetetlen feladatnak tűnik megtalálni a szavakat, hogy elmondjuk édesapánknak, hogyan is érzünk iránta. E könyvecske mégis erre tesz kísérletet szívbemarkoló képekkel, valamint kedves és egyedi gondolatokkal, amelyek kifejezik, milyen fontos apa az egész család számára.
Bradley Trevor Greive szövegei és az általa válogatott képek kedvesen fejezik ki azt az elismerést és szeretetet, amelyet apa a hosszú évek során kiérdemelt. Lehet, hogy néha távol állt a tökéletestől, de mindig kiválóan testesítette meg az apai lét nagy ellentmondását, vagyis azt, hogy egy személyben kell erőt és gyengédséget sugároznia.
Magával ragadó humorával, költői éleslátásával, gondosan megfogalmazott szavaival és elbűvölő állatfotóival, ez a kis könyv bizonyíték arra, hogy a legigazabb és a legfontosabb dolgokat a legjobb egyszerűen és némi humorral vegyítve kifejezni.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.