Előszó
Földpadlóra tettem le először a kezem, ahol teknőágyam volt, ökörszem-ablakok néztek velem farkasszemet.
Szénaillatú, dohos padlásunkon szőttem jövőmről villódzó meséket. Szemmel összefogtam az...
Tovább
Előszó
Földpadlóra tettem le először a kezem, ahol teknőágyam volt, ökörszem-ablakok néztek velem farkasszemet.
Szénaillatú, dohos padlásunkon szőttem jövőmről villódzó meséket. Szemmel összefogtam az élet fényeit, kínjait, bánatát.
Felnőttem kilencedik gyerekként.
Magamat emésztve kezeim közt fogyatkozik reményem.
Védekezek, támadok, harcomban máig egyedül vagyok.
Kínlódom, ha nem megy valami és boldog vagyok, ha megoldom álmaimat.
Vannak napok, amikor kétségbeesem, ezt sohasem fogom tudni megcsinálni, ilyenkor utálok mindent, mindenkit, de legjobban magamat:
- mert szüleim cselédek voltak,
- mert mindenre magamtól kellett, kell rájönnöm,
- mert százszor megálmodott képeim előtt korlátok erdejét látom,
- mert félek a jövőtől és magamtól.
Vissza