Előszó
Szeged város közönsége a Dugonics-szoborral magyar nemzetiségünk géniuszának emel oltárt.
A Dugonics-ünnepély himnuszában hazánk közművelődésének diadal- és hálaéneke hangzik föl.
Az előre törekvő és tovább küzdő nemzedék kegyeletadója az ércszobor, mely, mig legbuzgóbb és legnagyobb szellemi harcosaink egyikének érdemeire mutat vissza a múltban, fölmagasztosít a jelenben s tovább-törekvésre int a jövőben.
A szellem diadalünnepét kiegészítő alkalmi tény, hogy az ünnepelt költő sziv- és észtermékeit, legalább parányi részben, újra fölmutatva lássa a hálás utód s tanuljon belőle hazát, nemzetiséget és erényt tisztelni, munkás és igaz hazafivá lenni; lássa és tanulja meg, hogy a szellem valódi gyöngyei ódon keretben is elévülhetlenek s igy értékesek; hogy a nemzeti erkölcs minden időben egy és ugyanaz, s hogy nemzeti nyelvünk és irodalmunk apostolai ama tűzoszlopok, melyek a múltból jelenünkbe átvilágítanak, s melyek a jövőbe vezető utunkon biztos szövétnekül szolgálhatnak.
S Dugonics az apostoloknak egyike volt. A fönebbiekben emlékkönyvünk megjelenését indokolván, ugy a nagyemlékű iró, mint minmagunk iránti kötelességünk az album céljára és szerkezetére nézve is pár szót előre bocsátanunk.
Kettős cél lebegett előttünk : Dugonicsot nemcsak életrajzában, hanem (könyvünk szűk keretéhez képest) műveiben is föltüntetni; s e végből legalkalmasabbnak véltük jelentékenyebb s a közönséget tárgyainál fogva közelebbről érdeklő műveinek kivonatos ismertetését, szövegszerű mutatványok kapcsában, melyek ugy az iró egyéniségét, mint az elöadásabeli sajátosságokat megvilágítják.
Ha ebbeli törekvésünk csak hiányosan sikerült, tekintse ezt a szives olvasó azon föladat nehéz voltának, mely szerint egy nagy elmének oly hosszú s ernyedetlenül munkás életen át oly sokoldalulag és annyi föltalálással megteremtett müveit pár ivre szoritva csak halvány vonásokban is visszaadni akarni alig lehet egyéb, mint jóakaratú törekvés.
Vissza