Édesanyám

Előszó

Tövises bokrokszegte útra - ahol sziklás, kopár a föld És nem üdíti sivárságát sehol egy kis fakadó zöld - Lenéz a nap nyugvó sugára, de színe haragosvörös, Ó szörnyű bűn, ó szörnyű átok ! - a föld ma vérbe öltözött. A sziklán ott pirosló vérfolt. . . majd megmozdul egy vérző test, Hisz Ábel az, a szelíd pásztor ... jaj, haldoklik ... ki tette ezt? Csend! felsír a haldokló ajka: «Anyám, hol vagy? ... jöjj... szenvedek ...
Miért nem jössz hívó fiadhoz, ki bűnödben is csak szeret! Tudom, anyám, te hoztad földre a bűnt, amikor vétkezél, Mert jaj -ha nem eszel a fáról, Káin nem lesz rossz és Ábel él. De megbocsátok, hisz anyám vagy, ki megsirattad vétkedet S szegény bűnös anyámnál jobban a földön senki sem szeret. Téged hívlak, jó anyám, jöjj hát. . . fiad szólít s te nem jössz el...?
Jaj, ez is a bűn büntetése, hogy nem látsz s nem segíthetsz fel! Mert nem tudsz mindent, úgy mint régen, az ősbűn lefogta szemed És nem látod fiadnak szívét, hogy min örül, vagy mit szenved. S ha jönnél is, hiába jönnél... nincs hatalmad mint azelőtt, Szegény anyám, csak sírni tudnál, de segíteni nincs erőd! ó jaj ! - hát nem lesz a világon mégegyszer olyan anyaszív, Mely messziről is lát lelkünkbe s repülve jő, mikor az hív? !... Ó jaj! - hát nem lesz a világon mégegyszer egy olyan anya, Ki bűntelen és nincs büntetve - s ereje lesz a vigaszra?! Vissza