L'aiglon

Fülszöveg

"Edmond Rostand (1868-1919) a romantikus versdrámába öntött új életet, amikor már mindenki halottnak hitte azt. Csengő rímeivel, fellengzős dikciójával, hugós fordulataival, megható tárgyával a legmerevebb naturalista ízlés kellős közepén váratlanul világsikert aratott két drámája, a Cyrano de Bergerac (1897) és a L'Aiglon (A sasfiók, 1900). Ez utóbbi a nagy Sarah Bernhardt egyik leghíresebb alakítása lett.
A kritika megdöbbenve és felháborodva fogadta ezt a korszerűtlen sikert... nagyobbára igaza is volt, csak egyben tévedett: azt hitték, hogy Rostand csak múló divat, néhány év múlva már senki sem fog beszélni róla; a valóság pedig az, hogy ma már jóformán mindent elfelejtettünk, amit azok az évek a dráma terén létrehoztak, és Rostand művei még mindig élnek a színpadon, és új meg új ifjúságok szívét dobogtatják meg. Ábrányi Emil fordítása immár a magyar irodalom állandó értékei közé tartozik."
Így ír Szerb Antal A világirodalom történeté-ben. Kosztolányi pedig így jellemzi A sasfiók színpadi hatását: "Amint az ember hallgatja ezeket a verseket, mosolyog. Mosolyát elsősorban a jóérzés okozza, az a testi élvezethez hasonló kielégülés, melyet akkor érzünk, mikor langyos fürdőben ülünk, s egy kéz gyengéden vakarja szappanhabos fejbőrünket. Edmond Rostand kiszolgál bennünket. Mind az öt érzékünket csiklandozza. Játékos szelleme majdnem minden öt percben nem várt meglepetéssel kedveskedik. Külsőleges eszközökkel, színpadi fogásokkal, egyszerre festői és zenei nyelvvel barokk módon fejt ki hangulatokat, ezeket tovább feszíti, aztán még mindig gazdagítva végletekig csigázza, úgyhogy a néző, vagy inkább a hallgató, belekábul, s észre sem veszi, mulat vagy meghatódik."
Vissza