Edzéselmélet és módszertan

Előszó

Az elmélet és gyakorlat kölcsönhatását ma már általában nem vitatják. Lehet, hogy egyelőre a tudományról alkotott vélemények a sportvezetők, szakemberek körében különbözőek. Egyben azonban biztosak vagyunk: a tudomány szerepe a társadalmi-gazdasági folyamatok irányításában, így a sportirányításban is, nem csökken, hanem nő a jövőben.
Éppen azért, mert egyre differenciáltabban bontakoznak ki a fejlődést gátló problémák. A tudomány és politika kölcsönhatása soha nem érvényesült még ilyen intenziven, mint napjainkban, annak ellenére, hogy jelentős nehézségekkel kell a kutatóknak és a tudományirányításnak számolnia.
A sport területén különösen szembetünik az, hogy vezető szakemberek körében nem tapasztalunk veszélyérzetet. Sokan még nem érzik azt a veszélyt, amit a hagyományokra épülő, abból kilépni nem tudó gyakorlati-szakmai irányitási módszer jelent a sportmozgalom egyes területein. Számunkra nem megnyugtató az, amikor ilyen állásfoglalással, a tudományt látszólag pozitivan értékelő megállapítással találkozunk: "Ez a tudományra tartozik. Oldják meg a kutatók!" Ez a felfogás szakadást idézhet elő elmélet és gyakorlat között. A problémát a gyakorlat és elmélet munkatársainak együtt kell megfogalmazniuk, a feladatokat is együtt kell megoldaniuk. Ha ez nem így történik, akkor a gyakorlati szakember csak hivatkozási alapként és részben mentségként fogja a tudományt felhasználni. nem szabad a tudományt, elismert tudósok megállapításait tekintélyalátámasztásra felhasználni; arra, hogy valaki elfogadtassa kellő megalapozottságot nélkülöző elképzelését, programját, intézkedéseit. De arra sem, hogy a tudományra utalva valaki mentséget keressen, jóllehet tudományos alaposságot nélkülözve születtek a döntések, a tudományos feltételeknek nem megfelelően alkalmazzák a módszereket. A tudomány csak akkor tud hatékony lenni, ha beépül a gyakorlatba, ha annak része, elválaszthatatlan, jellemző karaktere lesz. Vissza