Egészségesen távozott

Előszó

Részlet a könyvből:

Bárányfelhők úsznak az égen. Akár az igazi nyáj, úgy gomolyognak. Olykor egymásnak szaladnak, meghemperegnek s vonulnak tovább, szép lassan, egyenletes hengergőzéssel, akár a megbékélt bárányfalka idelenn. A kislány hanyattfekszik a páston, vékony barna lábszárát kinyújtóztatva, mint a kicsi halottak; két keze a piros kendője alatt, fűszál a foga közt s az eget bámulja, a fodrosodó felhőket. Aprót nevet, mikor megszólal.
- Odafönn barikákot őröznek.. . mink meg idelenn libákot... né ... Andris leinti.
- Csak én. Te csak heversz egész nap.
S a vesszővel hamar visszasuhintja a gunárt. Ki akart törni az ebadta.
A kislány hirtelen megperdül, akár a pergőcsiga, amivel a városban játszanak a gyerekek, az aszfalton. Oldalvást fekszik most, a karjára támaszkodva, csorba foga közt a fűszál s vállatránt. Tán mosolyog is, de ezt csak Andris érzi.
- Fekszek... Mé ne fekünnék, ha te vigyázol a enyémekre is ... Nem mondtad, hogy maj te vigyázol rájok?
Andris már bánja a kemény szót, hiszen nem akart rosszat.
- Nem azér mondtam, - dünnyögi, s több szó nem esik erről. A kislány hever tovább s úgy fordul, ahogy kedve adja. Andris meg ücsörög maga alá húzott lábbal, mint a törökmézes bosnyák a városban a piarcon, vagy üldögél a foltosfenekű nadrágján s inas, nyurga lábszárait kulcsolja a térde alatt. De van úgy is, hogy a vesszővel a füvet csapkodja s fütyörész hozzá. Olyat fütyörész, amit a kislány nem ismer... Vissza