Égő lángban forog szívem

Előszó

A kincskeresésnek a halászat, vadászat s a többi ősrégi foglalatosságunkhoz hasonlóan a valóság és a mondák határmesgyéjére nyúlnak vissza a gyökerei. S ez így van rendjén, hiszen olykor csupán jól felfogott önérdek, máskor nevének megörökítése, de lényegében a létfenntartásnak ugyanaz az ösztöne sarkallja munkára az embert, s készteti arra, hogy legféltettebb kincseit igyekezzék átmenteni a szorongattatások idején talán még halálán túlra is; viszont ha meggondoljuk, végső soron ugyancsak ennek az ösztönnek engedelmeskedünk akkor is, midőn történelmileg megalapozott tények vagy kósza mendemondák alapján nemzedékről nemzedékre kutatunk a föld mélyében, folyók-tengerek medrében, sőt hovatovább a titkait feltárni kényszerülő kozmoszban is, múltunk emlékei után. De a szigorúan vett anyagi javakon - épületeken, kultikus vagy használati tárgyakon - kívül a dolgok örök körforgásába beletartoznak az emberi szellem termékei is, azaz művelődési hagyományainknak az a része, amelyet a szakemberek kissé modorosan "elmerült kultúrjavak" gyanánt szoktak emlegetni, lévén hogy a magasabb műveltségnek ezek a látszólag lemorzsolódott elemei: tudományos eredmények, technológiai eljárások, képzőművészeti, zenei és irodalmi motívumok az idők folyamán a népi műveltség szintjére süllyedtek. Persze, ez a folyamat a befogadó közeg nyeresége mellett többnyire kultúrértékek gazdagodását is szolgálja, hiszen a különböző társadalmi rétegeken áthaladtukban ezek újabb és újabb vonatkozásokkal telítődnek, amelyek árnyaltabbá, hatványozottabbá teszik a jelentőségüket. Az őszi avar nemcsak a tovatűnt verőfényt gyászolja, hanem a tegnapi ciberes helyén belőle sarjadhat majd a szálfaerdő.
Szükségszerűen a múlt feltárandó értékeiről és a jövő ígéretéről kellett képletes módon szólanunk, ha valamelyest érzékeltetni akartuk előljáróban a könyvnek a hangulatát, amelyet az olvasó most kezébe vesz. Családi levelesládák pörös iratai és gazdasági számadásai közé keveredett feljegyzések, míves gondossággal másolt, avagy pusztán csak hallás után hevenyészett kéziratos énekeskönyvek jelentették számunkra az avart, ahonnan összetallóztuk - Gheorghe Alexici kifejezésével élve - ezeket a "szélsodorta leveleket". Vissza