Előszó
Az életem felét adom kezedbe ismeretlen Testvére e lapokon, mely talán több mint regény, hiszen magamról; mirólunk írtam!
Jól tudod Te is, mily nehéz újra bejárni a megtett utakat, megharcolni a...
Tovább
Előszó
Az életem felét adom kezedbe ismeretlen Testvére e lapokon, mely talán több mint regény, hiszen magamról; mirólunk írtam!
Jól tudod Te is, mily nehéz újra bejárni a megtett utakat, megharcolni a megharcolt harcokat, elsírni az elsírt könnyeket, átélni újra, meg újra elmúlt szenvedéseket, hiszen Te is harcoltál, sírtál, szenvedtél.
Míg e könyvet írtam álmatlan éjszakákon sokszor már úgy éreztem, le kell tennem a tollat, ezt a kis kínzó szerszámot, de ismét a kezembe vettem, megforgattam a szívemben: csak fájjon, csak égjen, csak hulljanak könnyeim!
Már nem fáj többé. E könyv lapjai közé zártam mindent, a mult nem járhat vissza többé kísérteni, ezentúl már csak azokkal álmodom, akik a messzeségben vannak, akiket visszavárok, akiket szeretek! Most már csak előre akarok nézni s talán csak azért írtam e harcokról és megpróbáltatásokról, hogy lássad: nem csupán Te vagy egyedül, akinek ez jutott osztályrészül, talán csak azért írtam, hogy erőt meríthess a küzdelemhez, hiszen ásd én is küzdök, de a legmélyebb mélységekből is a magasba emelem homlokomat és a csillagok felé tekintek!
Vissza