Egy dadogás története

Előszó

Részlet:
Életkép
DE-vel nem kezdünk mondatot, nyilatkoztatta ki apám, én pedig azonnal rávágtam, hogy: de. Visszatérő jelenet ez, amikor beleolvas éppen az egyik általam jegyzett szövegbe, unottan leteszi, mert eszébe jutott, hogy valamikor az ötvenes években Ficzay Dénes, híres magyartanár és nyelvőr, Aradon, a gimnáziumban ezt neki más örök érvényű nyelvhasználati és nyelvművelő szabályokkal együtt megtanította. Kötőszóval nem kezdünk mondatot, ez volna az általános szabály, nem tudom, honnan eredeztették a tudói, ki kezdte és miért. Talán a töltelékszavak használata ellen próbáltak hadakozni, azután már senki nem kérdezett vissza, hogy: miért ne volna szabad bármely szóval mondatot kezdeni? A Toldiban is több de-vel kezdődő mondatot találtam, annyi mindenre van Aranynál példa, amit a nyelvművelők és anyanyelvápolók helyteleníthetnek. A költő is téved olykor, mondhatni. Azt nem mondom apámnak, hogy éppen de-vel kezdett mondatot, annyira nem vagyunk jóban, hogy a mondatati, kijelentéseit elemezzen. A Toldit némi vállvonogatással, hümmögéssel el is hiszi, megengedi, csak hát. Nem mondja, hogy Arany Jánossal szemben Ficzaynak van igaza, csak éppen eszébe jutott, és az egyik nyomtatásban megjelent szövegem kapcsán. Engem Ficzay nem tanított, bár harminc évvel később ugyanabba az iskolába jártam. Amikor az apám által kipécézett mondatot írtam, próza művek elismert szerzője voltam, erdélyi magyar író, afféle szökött magyartanár, bár én fogalmazást író gyermekkel iskolában nem foglalkoztam.
Egész biztos, hogy apám nem olvasta végig azt a novellát, valójában egyetlen könyvemet sem, nem is tudom, miként jutott el az inkriminált mondatig, amellyel magamat lelepleztem, hogy még ennyit sem tudok, hiába várom hát a világsikert. Nyelvészeti meg filozófiai tételekről vele nem érdemes vitatkozni, mert úgysem a véleményét mondja, hanem egy tekintélyre hivatkozik, fel sem merül, hogy ebben én volnék valamiféle szakember. Közben tudom, valószínűleg megint azt akarta közölni velem, hogy az irodalmi rendezvényen, amelyből két hosszú percet is bejátszott a tévé, viselhettem volna nyakkendőt, és ez körülbelül azt jelentette, hogy levághatnám végre a szakállamat, ha már a tévében mutogatnak. Ezt akkor így nem mondta, de korábban már sokszor, neki az arcom ápoltsága és a ruhám kinézete egyenes összefüggésben van az intellektuális értékemmel vagy a sikerrel. Vissza