Előszó
Nem vagyok ennek a könyvnek sem társszerzője, sem átdolgozója. Olyanféle szerepet töltök itt be, akár a rendező, ha egy színdarab kéziratát a kezébe veszi: átnézi, egységesebbé teszi, esetleg húz...
Tovább
Előszó
Nem vagyok ennek a könyvnek sem társszerzője, sem átdolgozója. Olyanféle szerepet töltök itt be, akár a rendező, ha egy színdarab kéziratát a kezébe veszi: átnézi, egységesebbé teszi, esetleg húz belőle anélkül, hogy evvel kisebbítené az író munkájának az értékét.
Elvégezhette volna ezt a munkát annakidején szegény, kis Keréky Anna Mária is; elkezdeni ugyan elkezdte, de befejezni már nem tudta. Két szép, fehér kezét elásták és hiába jönnek már az új, virágbontó tavaszok, a napsugaras nyarak, kiköltözött oda a domboldalra, a temetőbe, ahonnan ellátni ide a város felé, ha esténként felgyulladnak az ívlámpák ezrei, azok a fények, amelyek után annyit futkosott, míg élt, mert mindig a fény felé kereste a boldogságot; arra felé, amerre a legtöbb volt a ragyogás.
Szeretnék valami szépet írni róla, de annál szebbet nem tudok, amit ő maga mond ebben a könyvében valakinek:
- Te nem is tudod, hogy milyen boldogtalan kislány vagyok én.
- Miért lennél boldogtalan?
- Mert fiatalon fogok meghalni.
- Dehogy fogsz fiatalon meghalni.
- Majd meglátod, hogy meghalok. Te virágot fogsz hozni a síromra és én ezt meg fogom köszönni neked.
- Hogy tudnád megköszönni, ha már meghaltál?
- Az egyik kis virág majd "így" meg fog hajolni előtted.
A mutatóujját meggörbítve mutatta, hogy hogy fog meghajolni a kis virág.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal