Egy férfi Szentpétervárról

Előszó

Részlet a könyvből:

"Walden kedvelte ezeket a lusta vasárnap délutánokat. A nyitott ablaknál állva a parkot bámulta. A széles, simára nyírt pázsitszőnyeg egyhangúságát terebélyes fák törték meg; imitt-amott egy skóciai fenyő, két hatalmas tölgy, néhány gesztenyefa és babafürtös fűz bólogatott. A nap magasan járt, s a fák hűs árnyat hintettek maguk köré. A madarak még nem szólaltak meg, csupán a méhek elégedett döngicsélése hallatszott az ablak mellett felfelé kapaszkodó, virágzó kúszónövények felől. A kastélyra is rátelepedett a csend. A személyzet túlnyomó része délutánra kimenőt kapott. Hétvégi vendégként csupán Walden bátyja, George és felesége, Clarissa volt a házban a gyerekekkel. George sétálni indult, Clarissa lepihent, s a gyerekek is szem elől tűntek. Walden kellemesen érezte magát: templomba menet - természetesen - zsakettet öltött, estére a vacsorához is fehér nyakkendős frakk volt betervezve, de most kényelembe helyezve magát, tweedöltönyt és puha gallérú inget viselt. Ha este Lídia is leülne a zongorához, gondolta, az igazán tökéletessé tenné a napot.
- Vacsora után leülsz majd játszani? - fordult feleségéhez.
- Ha szeretnéd - mosolyodott rá az asszony.
Waldennek hirtelen valami zaj ütötte meg a fülét, s újra az ablak felé fordult. A kocsifelhajtó pár száz méternyire lévő túlsó végén egy autó tűnt fel. A bosszúság úgy nyilallt bele, mint néha vihar előtt jobb lábába a fájdalom. Ugyan, mi bajom van a kocsikkal, tűnődött el egy pillanatra." Vissza