Egy jenki Artúr király udvarában

Előszó

Azok az éppen nem gyöngéd törvények és szokások, amelyekről ebben az elbeszélésben szó esik, történelmileg a legnagyobb mértékben hitelesek, amiként a bemutatásukra felhozott események is mind történelmiek. Nem állítjuk, hogy e törvények és szokások csakugyan léteztek a hatodik század Angliájában; nem, csupán annyit állítunk, hogy amennyiben Anglia és más országok civilizációja jóval későbbi időkben csakugyan ismerte őket, talán nem rágalmazzuk meg a hatodik századot, ha feltételezzük, hogy már akkor is léteztek. Úgy véljük, teljesen jogos az a következtetés, hogy ha e törvények és szokások közül valamelyik hiányzott e régmúlt korban, egy még rosszabb törvény vagy szokás nyújtott helyette bőséges kárpótlást.
Azt a kérdést, hogy a királyok jogai valóban abból származnak-e, amit Isten kegyelmének szoktak nevezni, ebben a könyvben egyáltalán nem tárgyaljuk. Túlságosan is fogasnak találtuk ezt a problémát. Nyilvánvaló és vitathatatlan volt előttünk, hogy egy nemzet végrehajtó hatalmának élén fennkölt jellemű és rendkívüli tehetségű személyeknek kell állniuk; az is nyilvánvaló és vitathatatlan volt, hogy ilyen személyek kiválasztására csakis az istenség lehet képes; ennélfogva nyilvánvaló és vitathatatlan, hogy a választást az istenségnek kell megejtenie; mindebből pedig vaslogikával következett, hogy a választást valóban ő ejti meg. Azaz hogy a jelen könyv szerzője így látta a dolgot, amíg meg nem ismerkedett Madame Pompadourral, Lady Castlemaine-nel és a végrehajtó hatalomnak más, hasonló fejeivel; ezeket olyan nehéz lett volna beilleszteni a fenti gondolatmenetbe, hogy célszerűbbnek láttuk, ha ebben a könyvben (amelynek még idén ősszel meg kell jelennie) egyszerűen félretesszük a kérdést, s csak behatóbb tanulmányok után döntjük el egy másik könyvben. A problémát nyilván el kell dönteni, s a télen különben sem lesz ennél fontosabb dolgom. Vissza