a liberalizmus kezd atalakulni valami massc különbözni fog attól, amilyen most - ennek a tősége hozzátartozik a természetéhez. Ugyanis rnios arra, hogy inkább elvegye az energiát yett, hogy összegyűjtené; puhánnyá tesz yett, hogy megerősítene. Olyan irányzat, amit a célja határoz meg, hanem a kezdete, vagyis 3terminálja, ahonnan indul, nem pedig az, ami tart. A kiindulópont sokkal valóságosabb, mint mert a cél valószínűleg egészen másképp néz i ki, amikor odaértünk, mint az a homályos amilyennek most látjuk. Azzal, hogy megsem-ti az emberek hagyományos társadalmi ásait, a természetes közösségi tudatot egyér tóelemeire bontja, a legostobább elméleteket LŰri, oktatással helyettesíti a nevelést, bölcses-helyett az okosságot, a »haladjunk« szemlélet 3rbe helyezésével a hozzáértő helyett a kezdőt Dgatja, aminek az ellentéte a reményvesztett ia, a liberalizmus előkészíti azt, ami önmaga ítlen tagadása: a mesterséges, mechanikus, brutális irányítást és kontrollt, amely állapot éffbeesett...
Tovább
Fülszöveg
a liberalizmus kezd atalakulni valami massc különbözni fog attól, amilyen most - ennek a tősége hozzátartozik a természetéhez. Ugyanis rnios arra, hogy inkább elvegye az energiát yett, hogy összegyűjtené; puhánnyá tesz yett, hogy megerősítene. Olyan irányzat, amit a célja határoz meg, hanem a kezdete, vagyis 3terminálja, ahonnan indul, nem pedig az, ami tart. A kiindulópont sokkal valóságosabb, mint mert a cél valószínűleg egészen másképp néz i ki, amikor odaértünk, mint az a homályos amilyennek most látjuk. Azzal, hogy megsem-ti az emberek hagyományos társadalmi ásait, a természetes közösségi tudatot egyér tóelemeire bontja, a legostobább elméleteket LŰri, oktatással helyettesíti a nevelést, bölcses-helyett az okosságot, a »haladjunk« szemlélet 3rbe helyezésével a hozzáértő helyett a kezdőt Dgatja, aminek az ellentéte a reményvesztett ia, a liberalizmus előkészíti azt, ami önmaga ítlen tagadása: a mesterséges, mechanikus, brutális irányítást és kontrollt, amely állapot éffbeesett menedék a liberalizmus által terem-
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.