Egy magyar táncosnő

Előszó

A táncosnő, akiről ez a könyv szól, feleségem volt Isten előtt tíz évig és négy évig az emberek előtt is. A táncot mégsem rajta keresztül szerettem meg. Sőt inkább a tánc közelített egymáshoz bennünket, tizenegy év előtt, Bécsben. Bécsnek akkoriban élénk tánckultúrája volt és rendszeresen látogatták azok a világot járó szólótáncosnők, akik Budapesten csak nyolc-tíz év múlva léptek fel és azok is, akik sohasem jutottak el hozzánk; legalább annyi közönségük volt a gondtalan kedélyű fővárosban, mint a különböző forradalmi gyűléseknek, lélekelemző összejöveteleknek, asztrológiai társaságoknak. Mindegyik táncestén találkoztunk és pedig magánosan, mert egyéb életünk és társaságunk sehogysem függött össze a tánccal.
Nekem, a szellem kamaszos dilemmái között, a tánc valószerűtlen gyönyörködés volt, ő azonban táncosnő akart lenni: egy nélkülözésekkel teli élet képtelen fényűzése, a legmélyebb «de profundis» szárnyalása a mennyei fény felé. Az ő ragaszkodása a tánchoz és végül is öngyilkos diadala a táncban a «credo quia absurdum est»-nek pogány változatában is kemény keresztény küzdelme volt. Akkor persze még nem tudtam ezt és vágyakozását egyáltalában nem láttam valami szent abszurdumnak. Pillanatnyi helyzete éppen nem volt kétségbeejtő. Nevelőnő volt egy tízéves fiú mellett. De ez az állás nem volt sem terhes, sem megalázó. Gazdái közül a férfi neves elmegyógyász volt, buddhista bölcselettel és meglehetősen «jobboldali» hajlamokkal; az asszony pedig a bécsi kommunista mozgalomnak egyik fontos szereplője. Igy Etel láthatta házuknál az akkori Közép- és Keleteurópa legtöbb jelentékeny kuruzslóját, kalandorát és forradalmárát. Mind a ketten lelkes, művelt és jó emberek voltak; a nevelőnőt szerették és megbecsülték. Egészségére gondot viseltek és megengedték, hogy egy táncosnő iskolájába járjon, aki viszont ingyen tanította. Sőt hetenként néhányszor ő maga is taníthatott tornát s gondolom, mint diplomátlan növendéknek volt annyi tanítványa Bécsben, mint Budapesten hírneve tetőpontján. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy sok barátnője volt és társaságban általában szerették, élete nem volt sajnálatra méltó. Vissza