Előszó
Részlet a könyvből:
Lassú sodrú sárga folyó partján fűzfák remegnek a langyos augusztusi szellőben és négy gyerek "nagyemberesdit" játszik, mert biztos, hogy maguk a nagy emberek is játszani szoktak. Négy éleshangú, ártatlan gyerek játszik nagy buzgalommal, boldogok és nem sejtik, hogy negyvenötéves korukra eljutnak majd a fáradt megalkuváshoz.
A három ifjú, Ben, Dick és Winthrop egész évben sokat kínlódott a történelemmel és most legalább úgy akarnák értékesíteni történelmi tanulmányaikat, hogy eljátszák Izabella királynőt és Kolumbuszt. Nézeteltérés támadt köztük, hogy melyikük játssza el Izabellát. Mialatt ezen vitatkoztak, egy éneklő kislány jött a lehullottt levelekkel teleszórt fűzfaligetbe, a fiúknak ebbe a szentélyébe.
- Nini, itt van Anna Vickers, ő lesz a Zizabella! - kiáltotta Winthrop.
- Dehogyis, dehogyis, ő elrontja az egészet - mondotta Ben.
- Pedig ő jobban tudja játszani a Zizabellát, mint akárki.
- Dehogyis tudja, baseballban is gyenge.
- Hát az igaz, hogy rosszul baseballozik, de viszont hólabdával megdobta Tengbom tiszteletes urat.
- Ez igaz, ő trafálta el.
A leány csipőretett kézzel megállt előttük. Tömzsi kis lány volt, szélesvállú, vékonylábú. Friss, hamvas arcbőrén kívül csak feltűnően nagy, sötét, mohó szeme volt szép rajta.
- Na gyere és játszd a Zizabellát a Kolumbuszban - szólította fel Winthrop.
- Nem lehet, én most Pedippust játszok...
Vissza 
