Egy régi udvarház utolsó gazdája

Előszó

E beszély harmadik kiadása alkalmával legyen szabad röviden megemlítenem keletkezése történetét. Ezzel nem fontosságát akarom emelni, hanem elősegíteni megértését. Ezelőtt huszonhat évvel, első kiadása idejében, erre nem volt szükség, most tekintettel az újabb nemzedékre, talán nem fölösleges.
A forradalom lezajlása után másfél évvel visszatérve Erdélybe, mélyen hatott reám szülőföldem szomorú állapotja. A legyőzött magyar nemzet sebei sehol sem voltak vérzőbbek, mint itt. Épületek romjai, feldúlt köz- és magánviszonyok, megtört szívek és csüggedező lelkek között bolyongtam. Sokan, akik régebb a közéletben élénk részt vettek, többé-kevésbbé a fásultság, tétlenség és álmodozás karjaiba vetették magokat s még gazdaságukat is elhanyagolták. Inkább a múltban vagy a jövőben éltek, mint a jelenben s nem igen gondoltak arra, hogy férfiasan megküzdjenek az idő mostohaságával, mind magok, mind a haza érdekében.
E benyomások között fogamzott meg lelkemben e beszély alapeszméje, főszemélye és cselekvénye. Maga a tárgy nem lévén se tisztán tragikai, se tisztán komikai, hangulatom is némi búskomoly humorba olvadt. Vonzott e hangulat s még inkább főszemélyem s néha úgy tetszett, mintha volna benne valami a magyar nemzet akkori lelki állapotjából. Hátha ez is szenvedései között fásulva senyved el vagy hiú lázálmokban emészti föl erejét. Vissza