Egy szó (dedikált példány)

Fülszöveg

"Negyvenötéves koromra velem is megtörtént mindaz, ami a korosztályomhoz tartozók közül sokakkal, s talán nem különös a személyes életút sem.
Az, hogy Magyarnándorban, Nógrád megyében születtem (negyvenkettő februárjában), hazáim számbavételkor azonosulásom emberi többleteit hozta meg. Három-, négy-, ötévesen Szokolyán, hatévesen Tiszalökön, hétévesen Polgáron, (közben Berkenyén és Nógrádon is) laktam, kilenctől tizennyolcéves koromig pedig Tapolcán (Batsányi János szülőhelyén) éltem. Egyetemre az ELTE nyelvtanári szakára jártam (a nyarakat Miskolcon, Vácott töltöttem), később pedig újságíróként Szombathelyen dolgoztam. Ismét Pestre, onnan Pomázra, majd megint a fővárosba kanyarodott az út. Mostanában hívás, vagy a munka adta lehetőség nyomán (most is újságíró vagyok) gyakrabban a szülőföld felé.
Mindez - történt velem. Hogy jobb lett volna-e egy helyben nőni fel, hogy a változásokban a viszonyításnak legalább térbeli alapja maradjon állandó, nem tudom. Nem ezt éltem. A közösségek nemcsak időben mozdultak el, ráadásul mozogtam én is, változtam, s a legtöbb helyzetben megvolt a véleményem arról, ami elém került. Segítettek (legalább a megértésben, tehetném hozzá csendesen) az analógiák.
El kell mondanom a nevemről, hogy, helyesírása szerint is, lengyel név. Cével ejtem ki. Mondanak Koncseknak is, Koncnak vagy Koncznak is. Nem baj.
Azt látom, hogy hazáim helyi gondjai, törekvései nem érhetik be az "odaszületettség" tényével, más pályákat is igyekeznek segíteni, ilyen szerzőket támogatni, s ez, a megcsappant segítőkészség idején nekem is a legtöbbet jelenti. A megjelenést. Köszönet Nógrádnak.
Még a családomról. Gyökereim - Gaálok, Holoták az Ipoly környékén, Kárék, Szélesek, Dornaiak Kálló környékéről. Magyar családok, ameddig terjed az emlékezet.
Illenék ide egy rövid nyilatkozat esztétikáról is. Mit tartok a legfontosabbnak. Most hadd mondjak annyit, hogy az egészséges, teljes mondatot, mondatokat szeretem, s velük együtt az olyan helyzeteket is, amelyek erre lehetőséget teremtenek. Szóval a jó beszédet. Hiszen tudjuk is, hogy beszélni (vagy írni) maga a kitárulkozás. Szebb csak a zene. Még szebb csak az egyetértő hallgatagság." Vissza