Egy tudományos világkép gyökerei

Előszó

Részlet a könyvből:
"A Bárczi Géza elhunyta óta eltelt aránylag rövid idő akár azok számára, akik a neves nyelvtudós egyéniségének a hatósugarában éltek, akár pedig csak hivatali, szakmai, esetleg tanár-diák kapcsolatok révén jutottak a közelébe, alig látszik elegendőnek ahhoz, hogy (tudomány) történeti léptekkel mérhessék fel jelentőségét a magyar lingvisztikában, s hogy elfogulatlanul, hideg tárgyilagossággal ítéljék meg életművét, eredményeit, munkásságát, lemérvén a pálya hosszát: innen indult - eddig jutott. De mintha csak már maga ez a megállapítás is cáfolná a kételyeket, hisz félreérthetetlenül utal Bárczi Géza emberi értékeire, egyéniségének varázsára. Noha itt említett személyiségjegyeiről e jellemzés írója is csak a vele való gyér és javarészt szakmai természetű érintkezések során győződhetett meg, mégis fenntartás nélkül csatlakozik a Bárcziról kialakult pozitív emberi képhez. Bárki mondhatná azonban, hogy az említett karaktervonások a humán tudományokkal foglalkozó ember jellemének magától értetődő s értelemszerű tartozékai, sőt alapvető föltételei e diszciplínák sikeres művelésének. Mégis: „Ily kevés idő is elvégzi a maga tisztító munkáját" - írta Illyés Gyula Németh László művéről - „lerántja a műről, ami azon csak dísz, esetlegesség volt; leszórja a szirmokat is, hogy megmutassa a gyümölcsöt, aztán a magvat." A háború utáni első találkozásunk idején, az ötvenes évek második felében azonban mindez még korántsem volt magától értetődő. Akkoriban, alig egy jó évvel a nagy döbbenet után, de még erősen érezhető utórezgéseinek a hónapjaiban, még nem volt ajánlatos vállalni a kapcsolatokat a differenciálatlan masszaként kezelt „ideológiai szakadárokkal", s legfeljebb intim közlésekben volt lehetséges a kendőzetlen beszéd." Vissza