Egybegyűjtött írások 3. (töredék)

Fülszöveg

Az Egybegyűjtött írások negyedik, bővített kiadása Weöres Sádor költői munkásságának eddigi legteljesebb összefoglalása. A jkorábbi gyűjteményes művek anyagát nemcsak az utóbbi öt év verseivel, hanem fiókok mélyén, egykori újságokban, folyóiratokban lappangó régebbi költeményekkel is kiegészíti.
Végigtekintve az eddig közel kétezer lakotásból álló életművön, a költő gondolati igényessége, elmélyültsége éppoly megragadó, mint kifejezésbeli szépsége, könnyedsége. Próteuszi alkatként szokták Weörest emleglegetni, akinek szüntelen művészi metamorfózisa magasrendű szerepjátszás, a "mozgékony fantázia" szabad csapongása. Ám költészetének sokfélesége és sokrétűsége nem csupán a játékos ösztön kitejesedése, hanem egy független lírai világ természetes gazdagodása, szerves önépítkezése. Csak aki módszeresen, mint egy regényt olvassa végig a három kötetet, az előtt bontakozik ki életművének valódi nagysága, távlata, hiszen minden csillogó, bravúros részlet ekkor kerül véglegesen a helyére, töltődik fel az egész szellemi izgalmával, tartalmi feszültségével, koncepciójával. Így érzékelheetjük igazán művészete lényegét: eleven, élő voltát. Azt, amit ő maga fogalmazott meg: "Azok közé szeretnék tartozni, akik, mint T.S. Eliot, költészeti doktrina nélkül, legjobb hajlamaikat követik, maximális értékre törekszenek, ellanyhulásuk ellen makacsul küzdenek... Hol hagyományosak, hol újítók, hol érthetők, hol érthetlenek, aszerint, hogy az éppen jelentkező kifejeznivalónak mi felel meg a leginkább. Nem követnek valamely irányt, hanem úgy növekszenek, mint az élő fa: ágaikkal minden irányba, gyökerükkel lefelé, koronájukkal felfelé."
Weöres Sándor sokat emlegetett formai virtuozitása az emberi lét teljességének korszerű kifejezésére szolgál, ebből fakad látszólagos személytelensége is; a költő individuálisan már-már megszűnik, felolvad műveiben, vállalja a prizma szerepét, amely szétteríti a rajta áthaladó fényt, a közvetítő közegét, amelyen áthullámzik a világegyetem. Vissza