Egyetemes és hazai történelem II.

Előszó

A" NÉPVÁNDORLÁS KORA.
I. A barbárok.

THEODOSIUSSZAL új idő kezdődött; a népvándorlás kora. A történelem sok népvándorlásról beszél az őskortól fogva 1864-ig, midőn fél millió kaukázusi cserkesz Törökországban keresett hazát. Majdnem mindegyiket valamely turáni nép kimozdulásával hozza kapcsolatba; de nem mindig állíthatja, hogy ez a műveletlen elemeknek a műveltekre való támadását jelenti. Hiszen pl. 375-ben, a népvándorlás kezdetén, a legyőzött keleti gótok éppen úgy barbárok voltak, mint a győztes húnok. Sőt ezek teljes erővel csak akkor jelentek meg a művelt Nyugaton, mikor ezt az előlük menekülő germánok már 60-70 esztendő óta irgalmatlanul pusztították.
Mindenesetre a húnok győzelmei okozták, hogy Róma ellen már Theodosius korában »feltámadott a tenger, a népek tengere«. Megjelentek azok a medvebőrös, barbár harcfiak, »kik üszköt vetnek fényes városokra, kiknek lova mult századok vetését tiporja el s istállót elhagyott templomfalak közt lel«. A római pogányság az aquileiai mezőn 394-ben halálos sebet kapott; a germán, szláv és turáni pogányság azonban még századokon át fenyegette a győzelmes kereszténységet, melynek erejét a belőle támadt felekezetek is gyöngítették.
A császárság korabeli rómaiak a barbárok közül főképpen a germánok iránt érdeklődtek. Caesar és Tacitus jellemzései nyomán ösmerkedtek meg velők alaposabban. Személyes tapasztalatokat is szerezhettek, mert a germán csapatoknak római szolgálatban sem kellett feltétlenül szakítniok vallásos hagyományaikkal. Azok isteneinek körében sok olyat találhattak, ami őket a germánokkal közös árja származásukra figyelmeztethette... Vissza