Egyetemes és hazai történelem V-VI.

Előszó

A FÖLD ÉS ELSŐ LAKÓI.

Ha van földterület, mely alakulásánál fogva alkalmas arra, hogy rajta egységes, szervezett emberi társadalom, állam keletkezzék és hogy ezeket táplálja és megvédelmezze: úgy bizonyára a magyar föld az. A Kárpátok, az Alpesek keleti nyúlványai és a Balkán északi ágai által nagy körben koszorúzott alföld és halmos vidék az ő erdőivel, nagy fűmezőivel, folyóinak, tavainak, lápjainak gazdagságával, kezdettől fogva kész tanyájául kínálkozott az embernek.
Minden történet alapja a föld. Ez adja meg az ember munkájának nemcsak keretét, hanem feltételeit is. De történelem mégis csak azóta van, mióta az ember birtokba vette a földet, urává lett, hogy azt a maga fejlődésére, művelésére használhassa fel.
Az ember még a jégkorszak előtt megjelenik nálunk, a mammuth, az orrszarvú és a barlangi medve társaságában. Létéről az ebben a rétegben talált kőbalták tesznek tanúságot. A borsodi Bükkben, továbbá Varasdmegyében is találtak ősemberi nyomokat. Hazánk földje egyik, aránylag bizonyos, lelhelye az úgynevezett özönvízelőtti (diluviális) embernek. Többet fajáról, nyelvéről nem is tudunk. Azt sem tudhatjuk, váljon a későbbi, ifjabb kőkorszakbeli ember a régibb e földön lakótól származott-e, vagy nem. Csak az világos, hogy a rézkorban és bronzkorban már elég sűrű a lakosság, úgy a felvidék völgyeiben, mint a Dunántúl halmain és az alföld emelkedett részein, és hogy itt már sajátos, önálló jellegű, bár a görög és itáliai műveltséggel összefüggő kultura képződik.
Szinte lehetetlen elképzelni ezeknek az első családoknak élete módját. Még csak a fegyver az, ami őket az állatok fölé emeli, amelyekkel állandóan, részben védelmi, részben támadó, harcot folytatnak. Fegyverök a balta vagy a nyíl: a hegyek közt kőből, a síkon csontból vagy halszálkából készítik. Lakásuk a barlang, vagy valamely rejtett hely az ingoványok közepette... Vissza