Egyetemes Philologiai Közlöny 1884/1-10.

Előszó

A GÖRÖG TRAGÉDIA EURIPIDES UTÁN.

Nehéz arról beszélni, ami nincs : görög tragédia az Euripides utáni korból nem maradt ránk, s igy e nagy korszak tragikusainak megitélésénél a töredékekre s az egykorú vagy későbbi irók jegyzeteire vagyunk utalva. E gyér maradványok daczára elég biztossággal szólhatunk a tragédia menetéről egész végeig, sőt magokról az írókról is legalább annyi ismeretünk van, mint oly költőkről kiktől művek fennmaradtak. Nem szeretnek e korszakkal foglalkozni, részint azért, mert a töredék-irodalom nem nagyon vonzó, részint azon elhamarkodott Ítéletnél fogva, melyet e korszak összes íróira kiterjesztenek, s a mely csak a valódi művészet elferdítőit s a sülyedés képviselőit látja bennök. Az idő bizonyára a legjobban itélte meg, hogy a görög tragikusok közt kik érdemlik meg, hogy az utókor is ismerje műveiket; senki sem tagadhatja, hogy a három nagy mester a számos tragikus közt kiválik mint az erős tölgy a többi fák között. De képzeljük csak a görög tragédia nagy erdejét : e három tölgy egyedül, ha még oly fenséges is, nem képviselheti teljesen; szintúgy nem alkothatunk tiszta fogalmat a görög tragédiáról, ha csak e három férfi műveivel ismerkedünk meg, ámbár ismeretes, hogy e három tragikus közt mindegyik egy uj irány képviselője. De a décadence-nak, a sülyedés korának, is megvannak a maga érdekes oldalai, s ne feledjük soha, hogy a legnagyobb jogtalanságot követik el, ha mind a többi költőt egy mertékkel mérve, azt mondják, hogy nem értek semmit. Ne feledjük el, hogy Achaeos és Ion a három nagy tragikussal az alexandriai kanonba fel voltak véve, hogy Aeschylos, Sophokles és Euripides nem nyerték el mindig az első jutalmat, hogy tehát voltak az ő idejökben és utánuk költők, a kik megérdemlik, hogy melléjök állítsák őket; ne feledjük, hogy Aristoteles Poétikájában nem csak a három nagy mester műveiből vonja le örökké érvényes művészeti szabályait, hanem oly költők műveiből is, akik utánok éltek, s a kik szintén egyes fényes sikert arattak. Vissza