Roger Lancelyn Green klasszikusa a világ egyik legrégebbi és legizgalmasabb civilizációjának, az ókori Egyiptomnak a legendáit és mítoszait tárgyalja a lehető legnagyobb alapossággal, gazdagítva azokat a forrásokat, amelyek lehetővé teszik e kor tanulmányozását. Ez a mű Egyiptom meséit tárja elénk istenekről, varázslatról és kalandokról: nagy mítoszokat Ámon-Réről, valamennyi lény teremtőjéről; Íziszről, aki a vizeken keresi halott férjét, Oziriszt; valamint a benumadárról és Thot könyvéről. De vannak benne szórakoztató mesék kincsekről és hőstettekről is, sőt, a világ első Hamupipőke-történetét is megtalálhatjuk benne. Ez a könyv segít nekünk jobban megérteni az ókori egyiptomiak életét és gondolkodásmódját időtálló történeteivel, amelyek minden korosztály olvasóit magukkal ragadják. ,,Thot pedig ravasz tervet eszelt ki. Elment Honszuhoz, a holdistenhez, és kihívta őt egy dámajátszmára. Honszu nagy hazárdjátékos volt, így a tétek csakhamar magasra szöktek - legfőképpen is a Hold részéről, aki egyenesen a saját fényét tette fel a győzelmére. De esélye sem volt arra, hogy a ravasz Thotot legyőzze, aki addig játszott - ráadásul sikerrel -, míg öt teljes napra elegendő holdvilágot nyert el Honszutól. Ezt az öt napot pedig beillesztette az óév vége és az új esztendő első napja közé. Azelőtt minden év háromszázhatvan napból állt: ezen nem is változtatott, de a minden évben hozzátett öt nap kiigazította a naptár pontosságát. És ez az isteni dámajáték lett az oka annak is, hogy a Holdnak nem maradt annyi fénye, hogy az év minden hónapját végig bevilágítsa, kénytelen apránként megfogyatkozni, hogy aztán lassan új erőre kaphasson."
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.