Tokai András 1946-ban született Debrecenben. A Széchenyi Gimnáziumban (amelyhez olyannyira kötődött és sokat emlegetett) érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem szerzett magyarangol szakos tanári diplomát. Előbb tanított, majd - ahogy ő fogalmazta netnaplójában -„nemzetközi szakértőnek állt különféle hivatalokba". 2016 márciusában hunyt el.
Megjelent kötetei: Ideiglenes emlékművek (versek) 1985; Aranykor, ezüstkor, vackor (versek) 2006; „Találkozunk minden olimpiai évben" Qírai-prózai emlékezés) 2012.
Egyszeri olvasatok - adta meg könyvének címét nem sokkal halála előtt a költő-író Tokai András. Hapax legómena - tette hozzá, a görög szavak eredeti jelentését tágan értelmezve, hogy az egyetlen és egyszeri mű magában hordja nála a sajátságos szóhasználatot és képteremtést. Ez az erősen érzelmi, ugyanakkor koncentráltan intellektuális és ironikus költészet föltár és megvilágít furcsa, érdekes ambivalenciákat, szerepvállalásokat, korunkra jellemző állapotokat. Jómagam...
Tovább
Fülszöveg
Tokai András 1946-ban született Debrecenben. A Széchenyi Gimnáziumban (amelyhez olyannyira kötődött és sokat emlegetett) érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem szerzett magyarangol szakos tanári diplomát. Előbb tanított, majd - ahogy ő fogalmazta netnaplójában -„nemzetközi szakértőnek állt különféle hivatalokba". 2016 márciusában hunyt el.
Megjelent kötetei: Ideiglenes emlékművek (versek) 1985; Aranykor, ezüstkor, vackor (versek) 2006; „Találkozunk minden olimpiai évben" Qírai-prózai emlékezés) 2012.
Egyszeri olvasatok - adta meg könyvének címét nem sokkal halála előtt a költő-író Tokai András. Hapax legómena - tette hozzá, a görög szavak eredeti jelentését tágan értelmezve, hogy az egyetlen és egyszeri mű magában hordja nála a sajátságos szóhasználatot és képteremtést. Ez az erősen érzelmi, ugyanakkor koncentráltan intellektuális és ironikus költészet föltár és megvilágít furcsa, érdekes ambivalenciákat, szerepvállalásokat, korunkra jellemző állapotokat. Jómagam mint a Széchenyi Gimnázium későbbi tanulója, mint irodalmi kortárs és barát, s mint a könyv szerkesztője, kiadója megrendülten idézem meg versei segítségével és a posztumusz kötet közreadásával személyiségét, művészetét.
Kaiser László
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.