Éj

Fülszöveg

Eddigi kötetből is kiderült: ifjabb irodalmunk egyik legfigyelemreméltóbb, legart-atlanabb lírája az övé. Harmadik verseskönyve, az éj a személyes múlt, egy széthullt család, egy komisz gyermekkor tájaira vezet, a szenvelgés ismert prózai nélkül dalolja ki a társadalomban így-úgy megfeneklettek dalát. A valóság és az ihlet iránti mély odaadás együtt jellemzi e költészet egyre nagyobb tétben játszódó világát.
Első kötete, a hamvasztókönyv fülén olvassuk: a szerző "legpontosabb kulcsélménye" a deportáció. E fogalom azonban Röhrignél lassan túlnő történeti aspektusain, az emberi egzisztencia maga vállik éjjé, deportálttá valahonnan, ha nem is egészen reménytelenül, hisz a választottság és a megváltatlanság tudata nála mintha egymást erősítené.
Második kötetének, a fogságnak szarvassá válás motívumát e kötetben a víz, a fekete, a még sötét víz metaforája váltja föl. A kötet elején egy tavat, végén egy folyót látunk. Ez minden párhuzamosság merőlegessége, hisz a folyó csak egy tóban, egy tengerben tud önmagává lenni. Útja során, ha elfárad, kissé szétterül egy lapályon, hogy új erőre kapván medrét majd még továbbmélyítse, partjait még szorosabbra húzza. Boldog az a folyó, melynek vize a tengerben sem válik sóssá. A létrdáma végső helyszínén, ahol már nem oly magányos a várás, ahol velünk és bennünk vajúdik a fény, ahol a Szövetség szerint egyszer majd földerül a közös magzatvíz. Vissza