Éjféli pályaudvar

Fülszöveg

"Eső reszelt a gallyak között/Tócsában ült az elhagyott padon,/ vajon ki ő, vajon?" - kezdi egyik költeményét Péntek Imre, önmagát, önmaga érvényes meghatározásait keresve.
Jellemző a vers helyszíne is: "várakozás" és "utazás" - a szó tágabb, jelképes értelmében költészetének címszavai lehetnének. Az "utazás": belső nyugtalanságok levezetése, élményéhség, otthontalanság és otthonkeresés. A "várakozás": fokozott, vibráló idegállapot, örök reménykedés, a rezignációba, tehetetlenségbe süllyedés ellensúlya.
A meghosszabbított kamaszkor költészete az övé, a felnőtté válás határsávjában. Ő maga - lehetőség; lírája a valóságra vetített, elképzelt lehetőségek költészete.
31 éves vagyok.
A tanári katedra - melyre diplomám kegyelméből feljutottam - túl magasnak bizonyult nekem. A mindentudás palástjában való tetszelgés legfeljebb hiúságomnak hízelgett volna, ha lett volna bennem ilyesmire hajlandóság.... Így aztán a nagy kísértésnek nem volt nehéz ellenállnom: megszöktem a pályáról.
A helykeresés bizonytalankodásai, kitérői után értem Miskolcra, vonzott ennek a vidéki nagyvárosnak a dinamizmusa, ipari környezete, nehéz munkájú emberinek szókimondó őszintesége. Lassan egy éve a Napjaink szerkesztőségének munkatársa vagyok - ez újabb feladatokat jelent. Nemcsak alkotni, szervezni is az irodalmat. Igyekszem mindkét poszton helytállni.
Számomra a versírás nem elsősorban önkifejezés: a versnek szólnia kell valamiért, valakiért. Szeretném, ha azokért szólna, akiknek némaságát oldani az irodalom kötelessége...
Az Elérhetetlen föld című antológiában még Molnár Imreként szerepeltem. A nevemmel nem volt szerencsém, így lettem Péntek Imre. Vissza