| Tölgyessy Péter - Ajánlás Elek István interjúkötete elé | 5 |
| Elek István - Bevezető | 7 |
| Nincs meg a cezúra - Kiss Gy. Csaba | 8 |
| Katasztrofális lett volna az ország számára az elnöki köztársaság - Kőszeg Ferenc | 16 |
| A Fidesz létrehozását komoly játéknak tekintettük - Németh Zsolt | 24 |
| Az én pályám az MDF lett volna, de Bíró Zoliék azt kérték, hogy maradjak az MSZMP-ben - Vass Csaba | 30 |
| Az ellenállás gesztusát apámtól örököltem - Orosz István | 38 |
| Bába elvtárs, maga szervezetileg lecsatlakozott a demokratikus ellenzékhez - Bába Iván | 44 |
| Én akkor már nagyon türelmetlen voltam, mert úgy éreztem, hogy eljött a többpártrendszer ideje - Dragon Pál | 52 |
| A baráti meleget és az intellektuális komolyságot tapasztaltam meg a Beszélőben, meg egyáltalán az ellenzékben - Szilágyi Sándor | 60 |
| Sokszor szocialistának is nevezhettem volna magam - Fekete Gyula | 68 |
| Valahol utat tévesztettünk - Bihari Mihály | 76 |
| Majdhogynem mindegy volt, hogy milyen párt, csak ne a kommunista párt legyen - Komenczi Bertalan | 84 |
| Tele voltunk lelkesedéssel, hittel, bizalommal, égtünk a tenni akarástól - Szeleczky Zoltán | 92 |
| Láttam ennek az értelmiségi elitnek az igazi krémjét a '80-as években, hogy úgy modjam, feltámadni - Lengyel László | 100 |
| Semmilyen hatalom engem nem érdekel, nem igénylem, nem fogadom el - Kósa Ferenc | 108 |
| Ez az ország igazi arca, és nem az - Rajk László | 116 |
| Külön hangulatot, ízt, aromát ad most ennek a témának a körüljárása - Deutsch Tamás | 126 |
| Kié e hon, ha nem miénk, ha érte mindent megtevénk - Bakos István | 134 |
| És kérdezem, hogy van-e házkutatási parancsa - Hodosán Róza | 142 |
| Valóban, kinyílt előttem egy óriási lehetőség, hogy Dodd szenátor munkatársa lettem - Dr. Veress Bulcsú | 152 |
| Ezt a szellemiséget bízta rám a forradalom, nekem ezt kell képviselnem akkor is, ha egyedül maradok ezzel - Rácz Sándor | 162 |
| Kádár meg állítólag azt mondta, hogy ez a gyerek vagy provokátor, vagy hülye - Király Zoltán | 170 |
| A legnagyobb felelősséget vállaltam - Lányi András | 178 |
| Elvek végiggondolatlan feladása és intellektuális felkészületlenség - Szalai Erzsébet | 186 |
| A kritika jogos, de ennek ellenére aligha lehetett volna másképp csinálni - Sárközy Tamás | 194 |
| A lakásomat, illetve az udvarunkat nem lehet betiltani - Lezsák Sándor | 204 |
| Brutális külső beavatkozás nélkül is megvoltak a törésvonalak, és erre csak egy kicsit kellett rájátszani - Heiszler Vilmos | 212 |
| A Kisgazdapárt akkor tudott volna igazán jó eredményt elérni, ha tizenöt évvel előbb van a rendszerváltás, vagy tizenöt évvel később - Dr. Boross Imre | 222 |
| A tónus elromlásában nekünk is volt szerepünk - Haraszti Miklós | 230 |
| Akkor már el kellett fogadni, hogy nem a demokratikus baloldal temeti el Nagy Imrét - Géczi József | 238 |
| Mondom, Berecz elvtárs, mikor csinálhatok már lapot - Brády Zoltán | 248 |
| Szorítottak is, hátráltunk is, és tudatosan is lépkedtünk - Berecz János | 256 |
| Rettentően naivak voltunk mind - Beke Kata | 264 |
| Azt hiszem, hogy jóhiszeműen jártunk el - Mécs Imre | 272 |
| Többségi megegyezés a minimumban született csak meg - Duray Miklós | 280 |
| A harmadik napon beállított hozzám egy dobozzal, hogy ez a szolgálati fegyverem - Jánosi György | 288 |
| El tudod te azt képzelni, amint én köztársasági elnökként viselkedem - Csoóri Sándor | 296 |
| Bennünk az első pillanattól volt egyfajta generációs küldetéstudat - Kövér László | 304 |
| Buta helyzetbe kerültünk, mert mindenki össze akart bennünket mosni - Ugrin Emese | 314 |
| Hihetetlen feladat volt, és mi se lettünk volna jobbak - Danis György | 324 |