Elektrokardiographia a mindennapos orvosi gyakorlatban

Előszó

Alig van még egy hivatás, amelyhez olyan sokoldalú tudás és a tudásnak olyan állandó fejlesztése szükséges, mint a gyakorló orvosé. A specialistának, még ha nem válik is egyoldalúvá, egyszerűbb a helyzete, hiszen egy körülírt, mondhatnók homogén tudományszakkal foglalkozik, ami sokkal könnyebb, mint a gyakorló orvos feladata, akinek felelősségteljes munkájában nem szabad hibát elkövetnie az orvosi foglalkozás legkülönbözőbb problémáinak megoldásánál sem. Igazán jogosult az a nem régen egy amerikai orvosi lapban felvetett kérdés, hogy hány személyből is áll tulajdonképpen a gyakorló orvos?
Az orvostudomány szakadatlan és egyre gyorsuló haladása nemcsak az orvosképzést nehezíti meg, hanem különösen az orvosi továbbképzést is. Az orvos, aki tanulmányai befejezése után kikerül az egyetemről a mindennapi életbe, rövid pár év múlva azt fogja tapasztalni, hogy ha nem kíséri állandóan figyelemmel a diagnosztika és therápia legújabb fejlődését, elmarad és a kollegákkal, különösen a fiatalabbakkal szemben hátrányba kerül. Eljárások, amelyek még rövid idővel ezelőtt csak jól felszerelt laboratóriumoknak és különlegesen képzett szakorvosoknak voltak hozzáférhetők, közkinccsé válnak és a gyakorló orvosnak meg kell velők ismerkednie, ha betegeit a kor követelményeinek megfelelő módon akarja kezelni.
Ilyen eljárás az elektrokardiographia is, amely ma már nélkülözhetetlen segédeszköz, mégis a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy gyakorló orvosaink jelentős része még mindig nem tudja úgy felhasználni, mint az szükséges volna. Ennek oka kétségkívül az orvosi továbbképzés hiányos volta. Elektrokardiographiával foglalkozó monographiák megjelentek szép számmal magyar nyelven is, azonban egyrészük elavult, másrészük túlságosan primitív, viszont mások sokkal részletesebbek, mint az a gyakorló orvos igényének és szükségletének megfelelne. Vissza