Életeddel hol tévedtél?

Előszó

Részlet:
Nyár volt és vasárnap reggel.
A szél vadul tördelte a gesztenyefa ágait a hajóiroda előtt. A zászlót a rúdhoz csapkodta és tarajos hullámokat kergetett a Városi Öböl sötétzöld vizén. Kinn, a napködben, egész sereg kisebb csónak lavirozott, a vitorlák csillogtak, mintha kitártszárnyú, óriás sirálymadarak lennének. A Widar gőzös élesen tülkölt és elindult a híd mellől, zsúfolásig rakva utasokkal. Kéménye fekete füstöt fújt. tatján egy sextett valami indulót játszott, de a hangok javarészét elvitte a szél.
A halászrévben egy féligfedett kis csónak állt kötelét rángatva. Fényes lakkozásával, finom vonalaival és vadonatúj rézvereteivel sehogysem illett az otromba, kátrányos bárkák közé. Idegen volt, de egyszersmind vasárnapi, mintha csak azt hirdetné, hogy van olyan világ, ahol nem vesződség és unalom minden. Fiatal gyerek imbolygott a lebegő pallón, diáksapkáját mélyen a szemébe húzva és fényes csáklyával lökdöste vissza a veszedelmesen közel tolakodó szomszédokat. Közben lehajolt és gyöngéden simogatta a csúnya sebhelyet a csónak oldalán, vagy a rakpart fala fölött a piros palánkkal szegett, göröngyös utcára tekintgetett. Most nekiállt a nagyvitorla göngyölegét bontogatni. Kifejtette védőburkából és szerencsésen fel is húzta egy darabon, majdnem a rúd közepéig, mikor három világos ruha bukkant fel a parton és mindjárt azután magas cipősarkok kopogtak a palló csupasz deszkáin.
- Alaposan elkéstetek, lányok. Most már biztosan lemaradunk a startról.
- Jaj, borzasztóan sajnáljuk, de igazán nem tehetünk róla. Riken még az utolsó percben fel akart varrni egy csattot és tűvé kellett tenni a házat, míg megtaláltuk. Vissza