Életemből I-III.

Előszó

Sok elvtársamnak az a kivánsága, hogy irjam meg emlékirataimat, megegyezik a saját terveimmel. Ha az ember a viszonyok kedvezése folytán befolyásos pozicióba jutott, akkor joga van a nagy tömegnek ahhoz, hogy megismerje azokat a körülményeket, amelyek ezt eredményezték. A hamis vádak és ferde itéletek nagy száma azonban, amelyekkel olyan gyakran elhalmoztak, szintén azt látszanak igazolni, hogy a nyilvánosság előtt kell, hogy kimutassam azt, mi az igazság.
Ennek első föltétele az őszinteség és az igazság. Ellenkező esetben egészen céltalan dolog, hogy az ember a saját életéről valamit közzétegyen. Akármilyen párthoz vagy oldalhoz tartozzék is ezeknek a följegyzéseknek az olvasója, nem teheti nekem azt a szemrehányást, hogy bármit is eltitkoltam vagy elferdítettem volna. Az igazságot még olyan esetben is megmondtam, amikor bizton nem egy olvasó azt gondolja majd, hogy okosabban tettem volna, ha elhallgatom. Ezt a fölfogást a hiba beismerése érdekli leginkább az olvasót s teszi képessé a helyet helyes megitélésére.
Miután az igazságot akartam megirni, ezért lehetetlen volt emlékezőtehetségemre támaszkodnom. az emlékezet néhány év mulva cserbenhagyja az embert. Még az olyan események is, amelyek mély benyomást tesznek az emberre, idő multán és különféle szuggesztió hatása alatt egészen más formát öltenek. Ezt nemcsak magamon, de másokon is igen gyakran tapasztaltam. Megesett velem, hogy barátaimnak vagy ismerőseimnek teljes jóhiszemüséggel beszéltem el elmult évek eseményeit s aztán az ezekre vonatkozó egykoru levelek akadtak a kezembe, amelyek egészen másképen irták le ezeket. Ez arról győzött meg, hogy a birónak sohasem szabadna a tanut régebbi eseményekre nézve megesketnie. A hamis eskü veszélye igen nagy." Vissza