Életjel

Fülszöveg

Az életjel a magyar film történetének eseményekben gazdag korszakát (1954-1956) idézi fel és elemzi. Azt a korszakot, amelyben a magyar filmművészet megszületett a sematikus filmből. Kivételes időszak volt ez, kivételes emberekkel és kivételes filmekkel, amelyeket sokára követtek hasonló színvonalú alkotások.
A mű első felében az események, emberek és folyamatok bemutatására törekszik a szerző. Megmutatja a cselekedetek és történések mozgatórugóit, egy rendszer működését. Kiderül, hogy a történelem önmozgása látszat csupán, a történelem szereplői sorsuk alakítói: és a jelen csírájában hordozza a jövőt. A történetírás kronológia, az események időrendben előadott műfaja. A történelmi folyamatok azonban viszon yrendszereket tükröznek, amelyek meghatározzák a szereplők cselekedetit, értelmet, jelentést hordoznak.
E viszonyrendszerek elemzése nem történhet ugyanazon módszerrel, mint a történeti folyamatok leírása. Az elemzés elméleti keretét az Életjel esetében a szemiotika szolgáltatja. A történeti és szemiotikai szemlélet egysége fogja össze a művet, és keresi a jelentésben és a megjelenítésben a történeti (kollektív) tudattartalmak rendszerét, a történelemben kutatja és találja meg a tudat sajátos, filmformáját és formálódásának folyamatát. Több mint nyolcvan ábra segít abban, hogy az elvont összefüggések vizuálisan, érzékletes formában megjelenítve, könnyebben megérthetővé váljanak. Vissza