Életjel Évkönyv 5.

Előszó

A korábbi évkönyveket, az emléktárat lapozgatva első helyen az idő múlása ötlik fel bennem: mintha csupán egy, legfeljebb másfél évtizeddel ezelőtt történt volna 1958. október 28-a, amikor megálmodói a szabadkai Városi Könyvtár olvasóterméből útjára bocsátották az Életjelet, pedig kemény három évtized robogott el azóta. Az emlékezet önvédelmi rendszere, meg az emberi természeté, amely tíz körömmel! ragaszkodik a gyermekkor visszahozhatatlan csodavilágához, a délceg ifjúságéhoz, megfelezi az időt, kicsit elviselhetőbbé téve ezzel reménytelen múlását. Az Életjel oltatlan tűzhelye körül melegedők s a melegből felénk is sugárzók áldozatos munkával, nagyszerű dolgok létrehozásával igyekeztek visszafogni az idő kerekének féktelen lendületét. Elviselhetőbbé, gazdagabbá téve sivárodó életünket. Köszönet nekik érte.
A negyedszázados szép jubileumról írva - úristen, már ennek is öt éve! - bátorkodtam megjósolni, hogy éppen mert az Életjel elsősorban mindig a fiatalok gyülekezőhelye volt, megvan a remény arra, hogy a soron következő évek éppoly eredményesek és éppoly biztatók lesznek, mint a mögöttünk hagyott huszonöt esztendő volt. Ismerve az Életjel körül bábáskodók maroknyi csapatának áldozatkészségét, lelkesedését és szakértelmét, nem volt túlságosan kockázatos vállalkozás jóslásokba bocsátkozni. Számos előadás, irodalmi est, képzőművészeti kiállítás, zenei rendezvény, új könyv öregbítette ebben az utóbbi öt évben is az Életjel hírnevét. A nehéz gazdasági helyzetet, az égig szökő .nyomdaköltségeket leginkább a könyvkiadás sínylette meg, de még így is sikerült tizenöt új könyvet az olvasó asztalára tenni. Vissza