Eleven útvesztő

Fülszöveg

Margaret ült, és hallgatta a magasban a levelek közé áradó szelet. Egyszer, gyermekkorában, beleesett a folyóba, és meghallotta a fulladás sustorgó süketségét. De kimentették. Körülötte mintha egyre hevesebben hömpölygött és áramlott volna a levegő, egyre hangosabb lett, míg végül az örvénylés ereje visszafordította Margaret lélegzetét: szinte felemelte a földről. A szél elkülönült puffogásokká vált szét, szárnycsapásokká. Angyal. Angyal, itt, előtte. A könnycseppek szirmokként peregtek az arcáról. Az angyal megállt előtte. Amikor összehajtogatta a szárnyát, az csicsergésszerű hangot hallatott. Előre-hátra lépkedett, különös, lágy, ívelt járással, amely majdnem olyan volt, mint a tánc. Kinyújtotta gyönyörű kezét, hogy valami támaszra leljen a halandók világában; megérintette a leveleket, megérintette az ágakat, ragyogó fényfoltokat hagyva mindenütt. Lassan - elviselhetetlen volt - Margaret felé fordította az arcát, és ránézett. Amikor az angyal megszólalt, Margaret úgy érezte, a... Tovább

Fülszöveg

Margaret ült, és hallgatta a magasban a levelek közé áradó szelet. Egyszer, gyermekkorában, beleesett a folyóba, és meghallotta a fulladás sustorgó süketségét. De kimentették. Körülötte mintha egyre hevesebben hömpölygött és áramlott volna a levegő, egyre hangosabb lett, míg végül az örvénylés ereje visszafordította Margaret lélegzetét: szinte felemelte a földről. A szél elkülönült puffogásokká vált szét, szárnycsapásokká. Angyal. Angyal, itt, előtte. A könnycseppek szirmokként peregtek az arcáról. Az angyal megállt előtte. Amikor összehajtogatta a szárnyát, az csicsergésszerű hangot hallatott. Előre-hátra lépkedett, különös, lágy, ívelt járással, amely majdnem olyan volt, mint a tánc. Kinyújtotta gyönyörű kezét, hogy valami támaszra leljen a halandók világában; megérintette a leveleket, megérintette az ágakat, ragyogó fényfoltokat hagyva mindenütt. Lassan - elviselhetetlen volt - Margaret felé fordította az arcát, és ránézett. Amikor az angyal megszólalt, Margaret úgy érezte, a szavak az elméje kellős közepén hangzanak fel, de valahogy mégis átjárják az egész erdőt. A levelek felkunkorodtak és reszkettek.
Jó ideje nem olvastam már olyan könyvet, amelyen annyira áttündökölne a szépség, mint Adam Foulds Eleven útvesztőjén. Figyelemre méltó alkotás, úgy megfigyeléseinek pontossága és elevensége, mint elbeszélésmódjának hibátlan összetettsége miatt." | jameswood, Newf Yorker
„Figyelemre méltó és szenvedélyes könyv, mely csodálatosan különös költői erővel jeleníti meg az általa teremtett világot, az erdőt, az intézetet s a benne élő embereket. Messzemenően eredeti vízió, amelyet az ember soha nem fog elfelejteni." | patrick mccrath
1840 körüljárunk, egy Londonhoz közeH erdős vidéken, High Beachben. Itt működteti elmegyógyintézetét Matthew Allén, a karizmatikus orvos, aki mindig újabb és újabb nagyszabású tervekkel áll elő, s aki, bár korábban egyszer már súlyosan eladósodott, most éppen soron következő ígéretes vállalkozásához keres befektetőket. Itt, az intézet falai között él John Clare, az egyszerű sorból származó költő, akit egykor ünnepeltek a nagyvárosi kritikusok, de most mentális zavarokkal küzd; és melankó-liában szenvedő testvére kíséretében ugyancsak ide érkezik a harmincéves, a hírnév kapujában álló másik költő, Alfréd Tennyson, akit Allén kamaszlánya, az okos és büszke Hannah tüntet ki rajongásával.
A történelmi tényeket a fikcióval vegyítő történet fő vonulatát Clare fokozatosan elboruló elméjének és elhatalmasodó fantáziavilágának mesteri ábrázolása adja. Ugyanakkor a lírai szépségű, zenei kompozíciójú regény több szereplő nézőpontját váltakoztatja, és egymásba fonódó, impresszionisztikus epizódokban számol be hét évszak eseményeiről és a főszereplők részben összekapcsolódó, részben párhuzamos sorsáról. Vissza