Elfelejtett tél, farkasokkal (dedikált példány)

Fülszöveg

"Legszívesebben azt mondanám az Olvasónak, aki figyelmével s bizalmával megtisztel, JÓ UTAT, hisz nekem is utazás volt ez a soványka könyv. Mintha váratlan találkozás volna, öröm könnyű árama fut át rajtam. Nem vagyok egyedül. S ha végére érkezünk útnak és könyvnek, akár asztal köré is telepedhetnénk, tagjainkban jó ízű fáradtsággal, új történetbe fogva. Persze, másra jutna a sor. A rettenet - a háború emléke - így szelídíthető elmondhatóvá. Közös gondjaink - családé, jövendőé - megtélt sorsunkkal társulnak, s tán tanáccsal vagy vigasszal is szolgálnak nehéz óráinkon.
Az Elfelejtett tél, farkasokkal - hisz mindannyiunknak jutot és jut belőle - mégse elfelejthető, nemcsak múlt, inkább a jelen gyökere. Életünk egyetlen mozzanata sem hiábavaló. Rokonaink, rég volt barátaink és utunk társai - mintha élő vagy holtukban is eleven tükreink volnának - teljesebb arcunkat őrzik, mint önmagunk. Ők ketten valójában azzá - akarva-akaratlan-, akivé lettünk vagy leszünk. Ebben a folyamatban, ha úgy tetszik: megvalósulásban, a felelősség csomóját-szőttesét nem lehet kettévágni: eddig vagyok én, itt kezdődnek ők.
A képek, kicsi fejezetek ugrálnak, de az emlékezet is szeszélyes, jóllehet csak látszólag, mert törvényszerűbb ennél, hogy a gyermekkor idilli kronológiáját - akár a természet, az évszakok és tájak örök rendjét - az éjféli repülőzúgás felzavarja. Az erdélyi és nem erdélyi világ földet és embert, flórát és faunát testvériségbe foglaló egysége változó ritmust kíván, én máig fekete-fehér jelentésnek látom, de szivárvány ígéretét sem tagadhatom. Nagyanyámmal, kit a kisváros széle, falu vége NANNYÓ-nak hívott, már csak itt találkozhatom. Talán ezért kedves nekem ez a könyvnél kevesebb s két szónál több írás, melynek igazi műfaját nem tudhatom." Vissza