Elveszett illúziók I-II.

Előszó

Honoré De Balzac (1799-1850)
A "Világirodalom Klasszikusai" nem volnának méltók e szép névre, ha nem fogadnák maguk közé a legnagyobb francia regényírót s annak is egyik legnagyobb, talán legnagyobb regényét, az Elveszett illúziók-at. S nyomban fel is vetjük a kérdést: mért tartjuk Balzac-ot a legnagyobbnak épp abban az irodalomban, amely századok óta ontja a híresebbnél híresebb regényírókat? mért éppen ezzel a művével véljük őt legjobban bemutatni, mikor akárhány regénye népszerűbb az Elveszett illúziók-nál? S mi teszi végül Balzacot klasszikussá, vagyis az ókor bölcs, hűvös és távoli remekíróinak egyenrangú társává, amikor őt is, témáit is, egy századdal halála után olyannyira közelinek, annyira magunkéinak érezzük?
Ezekre a kérdésekre annál könnyebben felelhetünk, mert száz év óta Balzac körül egész kis irodalom keletkezett s a magyar kritikán belül is nem egy magvas Balzac-tanulmányból meríthetünk jó érveket, Ambrustól Benedek Marcellig, Laczkó Gézától Lukács Györgyig - s különösen Lukács Györgynél találhatunk nem egy döntő választ a Balzac-kal kapcsolatos történelmi és irodalmi problémákra. Amellett maga Balzac is szenvedélyes magyarázója műveinek s levelei, cikkei és különböző előszavai nem egyszer vakító fényt vetnek műfajára és korára, becsvágyaira s írói céljaira. És végül a regények, Balzac legjobb regényei mintegy maguktól beszélnek s az élet nagy ellentéteit, összefüggéseit, ritmusát, a regényírás gyökereit, távlatait és tükrözőkészségét, magának a regényírónak szinte ördöngös mesterségét száz oldalról is megmutatják, elemzik és rávilágítják s a háttérben, az előtérben, a tömeg közt vagy a hős álarcában magát az alkotót munkája közben, nemcsak egy embert - egy óriást, Honoré de Balzac-ot... Vissza