Elvira kisasszony

Előszó

Részlet a könyvből:

MESÉLŐ KATICZA.
Piros tetejével, tornyaival, leginkább pedig hegyes villámhárítójával örökös bámulat tárgya volt Szőlősfalván az uraság kastélya. Egykor dombra építették s a kastély magas homlokzata büszkén nézett le az apró falusi házacskákra. Kert, gyönyörű nagy fákkal teleültetett kert vette körül és egy mély árok, azontul pedig hegyesvégü vaskerítés választotta el a büszke uri lakot a falu viskóitól, poros utaitól. A mély árokból azonban nyáron át mindig kiszáradt a viz s temérdek „papsajt" termett benne. Az a kedves, egyszerű kis növény apró kerek leveleiért, leginkább azonban hajlós indái miatt, nagyon kedves volt a falusi gyermekek előtt. Ezért sokszor elszenvedték, hogy a szerb tövis megszurkálja kis, meztelen lábaikat, a csalán felcsipje kezeiket. Áthatoltak ezen a veszedelmes bozóton a rács aljáig, hol a papsajt termett. Itt aztán körbe ültek s mig a kicsinyek szedték a növény apró, apró sajthoz hasonló apró gumóit, a nagyobbak gyürüt kötöttek a hajlós indából. Nem is ... volt olyan könnyű, mint gondoljátok, kedves olvasóim. Ügyes, fürge kezecske kellett hozzá, hogy ugy rákösse az ujjra ezt az Indát, nehogy eltörjön bogozás közben. Hát még ha az, aki a gyürüt kapta, nem tartotta egyenesen az ujját! Akkor volt csak nehéz.. De volt a faluban ennek is igazi mestere, a kis Kántor Katicza. Az ő kezében nemcsák hogy el nem szakadt az inda, de mindig megkötötte a gyürüt nyolczszorosra, tízszeresre is, követ is kötött rá. Persze nem színes kavicsból vagy békateknőből, hanem ott, ahol az indák bogra voltak kötve, egy indával még be is kerítette és ez olyan volt a gyürün, mintha igazán köve lett volna. No, nem is volt nehéz ilyen szépen megkötni neki, kinek minden gyermek nyugodtan tartotta az ujját s mig a kis Kata így aranymüveskedett, a másik még csak meg sem mocczant...
Vissza