Ember és társadalom

Előszó

1987-ben írtam le először, hogy folyamatosan alakuló világunkban "a magyarság jövőkilátása a legbizonytalanabb." Az azóta eltelt tizenöt év ezt a napnál is világosabban beigazolta. Miért? Mert az 1987 és 1994 között zajlott le történelmünk azon időszaka, amelyet "történelmi pillanat"-nak szoknak nevezni. Életképes népek, nemzetek a történelmi pillanatot úgy használják ki, hogy minden tudásukat, anyagi erőiket bevetve, alapvető dolgokat harcolnak ki népük, nemzetük javára. Németország egyesült. Szétestek a művi-államok: Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia. Ősi és középkori népességek éltek a lehetőséggel, és függetlenítették magukat. Legtöbbnek véráldozat nélkül sikerült, mert résen voltak. Tudták, ha üt az óra, mit és hogyan kell cselekedni. Mit hozott számunkra a "történelmi pillanat"? Hollywoodi demokráciát! A kommunisták és a nemzetközi bankárok hatalmas adósságot varrtak a magyarság nyakába. A kommunisták a nemzetközi karvalytőkével karöltve magányosították (privatizálták) és idegenkézre juttatták a nemzeti vagyont, mely több millió magyart taszított nyomorba. A szellemi életet továbbra is a jól nevelt marxisták uralják. NATO tagok lettünk, de ezzel egy négyzetmilliméter területet se tudtunk visszaszerezni. Még arra se voltunk képesek, hogy az elszakított területek magyarságának - új "barátaink" segítségével - legalább az önrendelkezési jogot kiharcoljuk. Ma pedig folyamatban van a magyar föld kiárusítása. Márpedig: ''Ha a föld nem a tiéd, saját hazádban is csak szolga lehetsz!" (Dévai Nagy Kamilla) Ezért vagyok talán az egyetlen, aki ki meri mondani: Egy nép nem süllyedhet mélyebbre nemzeti önbecsülésében, mint a magyar! Ez a könyörtelen valóság! Ebből kellene kiindulni, és megállapítani azt, hogy hogyan jutottunk e kilátástalan helyzetbe, ha szeretnénk megmenteni népünket a pusztulástól. Vegyük például a számunkra meghatározóan fontos, békés határrendezésnek, vagy akár az elszakított területeken élő magyarság önrendelkezési jogának kérdését. Vissza